2009. december 21., 10:182009. december 21., 10:18
Az Inter–Chelsea párharc külön pikantériája, hogy a milánóiak kispadján az a José Mourinho ül, aki korábban két angol bajnoki címet is nyert a Chelsea-vel, míg a londoniakat Carlo Ancelotti irányítja, aki hosszú éveken keresztül az Inter legnagyobb riválisának, a Milannak volt a szakvezetője. Utóbbi csapat a Manchester United ellen készülhet.
Az eddigi nyolc egymás elleni Bajnokok Ligája-, illetve BEK-meccsből ötöt az olaszok, hármat pedig az angolok nyertek meg. A Milanban pályára léphet a kölcsönjátékosként foglalkoztatott David Beckham, aki korábban Manchesterben vált sztárjátékossá. Az Olympique Lyon a Real Madriddal került szembe.
A két csapat korábban kétszer is egy csoportban szerepelt, és a spanyoloknak egyszer sem sikerült legyőzniük a franciákat. A címvédő FC Barcelonának papíron könnyű dolga lesz: a Vfb Stuttgarttal méri össze erejét. Újdonság a Bajnokok Ligájában, hogy az UEFA négy játéknapra osztotta be a 2009/2010-es kiírás nyolcaddöntőjének első mérkőzéseit, illetve viszszavágóit.
Az első mérkőzéseket február 16-án és 17-én, illetve 23-án és 24-én, míg a visszavágókat március 9-én és 10-én, valamint 16-án és 17-én rendezik. A negyeddöntő és az elődöntő sorsolását március 19-én tartják. A finálét május 22-én rendezik a madridi Santiago Bernabeu-stadionban.
Az Európa Ligában Hamburg lesz a május 12-én esedékes döntő házigazdája. Oda vágyik a BL-ből kiesett Liverpool, amely előtt az első akadály az egyetlen romániai együttes, a szintén a legrangosabb kupasorozatból átkerült Urziceni-i Unirea. „Nem örülök, hogy egy ilyen nagy csapattal kerültünk szembe, és kiesés esetén ezzel mentegetőzhetünk majd – nyilatkozta Dan Petrescu, a román bajnok trénere. – A továbbjutás nem lehetetlen, még akkor sem, ha a Liverpool az Európa Liga megnyerésével mentené meg a szezont.”
A Liverpool valóban erre készül: „Ez a sorozat kiváló arra, hogy újabb trófeával gazdagítsuk gyűjteményünket – jelentette ki Rafa Benítez, a Vörösök spanyol mestere. – Most rossz passzban vagyunk, de februárig rendezhetjük sorainkat. Úgyis nehéz dolgunk lesz, hiszen az Urziceni szintén a BL-ből jön, mégpedig egy bajnokság nyerteseként, de elég időnk van arra, hogy feltérképezzük őket.” Az első összecsapást február 18-án Liverpoolban rendezik, a visszavágó egy hétre rá következik.
Az Európa Ligában már hétvégén kisorsolták a nyolcaddöntő párosításait is: a Liverpool–Urziceni Párharc győztese a Lille–Fenerbahce összecsapás továbbjutójával kerül szembe. A magyar érdekeltségű együttesek közül a legjobb 32 csapat között a Gera Zoltánt foglalkoztató Fulham a címvédő, Mircea Lucescu által felkészített Sahtar Doneckkel méri össze erejét. Juhász Roland klubja, az Anderlecht a spanyol Athletic Bilbaóval, míg Dárdai Pál Herthája a portugál Benficával csap össze a legjobb 16 közé jutásért. Dzsudzsák Balázs gárdája, a PSV Eindhoven a német Hamburggal találkozik.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.