Hirdetés

BL: megint hoppon maradt a Loki, újabb csodát tett az Urziceni

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

A BL-búcsú tudatában egy szűk félidőt csak muszájból játszó Liverpool ellen sem tudott pontot szerezni utolsó magyarországi meccsén a Debrecen. Az Urziceni ezzel szemben ismét csodát tett: egy újabb öngóllal legyőzte a vendég Sevillát, így még közelebb került a BL-nyolcaddöntőhöz.

Páva Adorján

2009. november 26., 11:172009. november 26., 11:17

„Ezen a szinten sajnos nekünk még nem megy, hogy a védekezés és a támadás is ugyanolyan erős legyen” – foglalta össze csapata teljesítményét Herczeg András, a Debreceni VSC vezetőedzője, miután tanítványai utolsó hazai Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésükön 1-0-ra kikaptak a Liverpooltól, így a zárókör előtt pont nélkül állnak.

A szokásos forgatókönyv: dicséretekkel övezett vereség

A magyar tréner mindent összevetve ezúttal is megdicsérte tanítványait, annak ellenére, hogy – már sokadszor – a mérkőzés elején gólt kaptak egy védelmi hiba nyomán: a 4. percben az ötös területére visszafejelt labdát N’Gog ügyesen helyezte a kapu bal sarkába. „Nagyon szervezetten játszottunk, a Liverpoolnak nem volt sok lehetősége. Az angolok így is nagy fölényben játszottak, megérdemelték a győzelmet, de nagyon sajnálom, hogy az utolsó pillanatban kihagytuk azt a ziccert, mert a szurkolóink megérdemelték volna, hogy pontszerzésnek örüljenek” – idézte fel az utolsó perc eseményeit Herczeg András, amikor a csereként beállt Coulibaly 8 méterről Reina kapusba lőtte a labdát.

Ezt megelőzően a második félidőben a Liverpool játékán jól látszott, az angolokat rendkívül megviselte, hogy a Fiorentina vezet a vendég Olympique Lyon ellen – az olaszok győzelme esetén mindegy volt, milyen eredményt érnek el az angolok Budapesten, biztosan lemaradnak a nyolcaddöntőről. A magyar rendezők rá is játszottak erre: a kivetítőn és a hangosbemondón keresztül is jelezték, hogy vezetnek a firenzeiek. Az „elhalványodott” Vörösökkel azonban így sem tudott mit kezdeni a Debrecen, amely feljavuló támadójátéka ellenére végül tehetetlenül „aláírta” a Liverpool történetének első magyarországi győzelmét.

Herczeg András sajnálatosnak nevezte, hogy a három telt házas hazai mérkőzésen nem sikerült pontot szerezniük, ugyanakkor mindegyik öszszecsapáson elégedett volt tanítványaival. A szakember elmondta, azért nem kezdett két támadóval, mert nem akartak kinyílni már az elején: „A Fiorentina otthonában 2-1-nél álltunk át a kétcsatáros játékra, és öt lett a vége. Szerettük volna megmutatni, hogy tudunk mi szervezetten is futballozni.”

Herczeg szerint már az nagy dolog volt, hogy a Debrecen idáig eljutott, de természetesen szeretne ott lenni jövőre is az első számú európai kupasorozatban. Ezt megelőzően, idén még az Olympique Lyon otthonában is fellép a magyar bajnok – bár a franciák már az e heti forduló előtt bebiztosították BL-nyolcaddöntős szereplésüket, a Loki nem számíthat arra, hogy a Lyon tartalékosan szerepel majd, hiszen a Fiorentina sikere miatt a 10 pontos franciák visszaestek a második helyre, így a csoportelsőség szempontjából fontos lesz számukra a Debrecen elleni, két hét múlva esedékes összecsapás.

A 12 pontos firenzeiek ugyanekkor Liverpoolba látogatnak. A 7 pontos Vörösök számára tét nélküli lesz az összecsapás. A kudarc ellenére Christian Purslow, a Liverpool ügyvezető igazgatója tegnap bejelentette, Rafa Benítez vezetőedző állása nincs veszélyben. A kiesés következtében elmaradó BL-pénzdíjak miatt szintén nem aggódnak az angolok, s az Európa Liga-szerepléssel pótolnák a bevételi oldalon keletkezett hiányt. „Azt feltételezzük, hogy a lehető legmesszebb jutunk a másik sorozatban, és ha ez így lesz, akkor pénzügyi szempontból semleges szezont zárhatunk” – mondta a sportvezető.

Petrescu a csoda után még többre vágyik

A román bajnok Urziceni-i Unirea régóta nem aggódhat az anyagiak miatt, hiszen már a csoportkörbe jutásért járó 7,1 millió euróval nagyot dobott költségvetésén. Arra azonban még a legmerészebb drukkerei sem számítottak, hogy 5 forduló után nyolc ponttal áll – további 2,4 millió eurós prémiumot kiérdemelve –, és a csoport második helyéről várja az utolsó fordulót, amely során Dan Petrescu együttese a 6 pontos Vfb Stuttgart otthonában vív sorsdöntő összecsapást. A BL-nyolcaddöntőhőz elég egy döntetlen az újonc Urziceni számára, vereség esetén pedig az Európa Ligába kerül át.

A hihetetlen menetelés legutóbbi fejezeteként a már biztos BL-nyolcaddöntős Sevillát verte 1-0-ra az Unirea a bukaresti Ghencea-stadionban, ahol ismét óriási szerencséjük volt a Ialomiţa megyeieknek: míg csapatukat kétszer is a kapufa mentette meg, a másik oldalon Dragutinovic egy megmagyarázhatatlan megmozdulással, 10 méterről fejelt öngóllal tett pontot az első félidő végére. A sors iróniája, hogy a horvát védő öt éve szintén öngóllal segítette győzelemhez a Ghencea-stadionban az éppen aktuális ellenfelet, a Steauát – Dragutinovic akkor a Standard Liege-t „erősítette”, az UEFA-kupa csoportkörében megrendezett meccset pedig a bukarestiek végül 2-0-ra nyerték meg. Mint ismeretes, Glasgow-ban a Rangers két öngóllal segítette győzelemhez az Urziceni-t.

„Nem mondhatjuk, hogy szerencsével nyertünk, hiszen mi is lőttünk egy érvényes gólt, amit elvettek” – nyilatkozta a kedd esti meccs után Dan Petrescu vezetőedző, akinek nem volt igaza, hiszen a 2. percben kialakult kérdéses helyzetben a lesen álló Bilaşco zavarta a Sevilla kapusát Brandan találatakor. Ezen túllépve Petrescu kijelentette, edzői karrierje legfontosabb győzelmét aratta.

„Nemcsak számomra, hanem a teljes román labdarúgás számára fontos ez a siker. Stuttgartban már nem lesz ekkora nyomás rajtunk, hiszen már biztos, hogy tavasszal az európai kupaporondon folytatjuk. Bármi is történik majd Németországban, gratulálni fogok játékosaimnak. Jól érzem magam a 8 BL-ponttal, de ez nem elég: még egy pontot akarok, és egy hazai győzelmet a BL nyolcaddöntőjében” – tette hozzá az Urziceni trénere, aki még a Sevilla elleni összecsapás előtt csodának tartotta, ha le tudnák győzni a jelenleg 10 pontos andalúziaiakat.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés