
2009. október 23., 10:502009. október 23., 10:50
Manuel Pellegrini, a spanyolok vezetőedzője szerint nem a sérült Cristiano Ronaldo hiánya, hanem a védelmi hibák okozták a Real Madrid vesztét, amely Raúl találata révén a félidőben még vezetett – a csatár 68. góljával beérte a találkozón szintén pályára lépett Filippo Inzaghit, aki ezt megelőzően egyedül tartotta a gólrekordot az európai kupamérkőzéseken –, ám Pirlo és Pato góljával az olaszok fordítottak, Drenthe egyenlítését követően pedig Pato az utolsó percekben eldöntötte a három pont sorsát.
„Sokkal nyugodtabban kellett volna játszanunk és végig ellenőrzésünk alatt tartani az összecsapást – fogalmazott a Madridba a nyáron éppen a milánóiaktól átigazolt brazil világsztár, Kaká, aki nem nyújtott kimagasló teljesítményt volt csapata ellen. – A Milan mindig mindenkire nézve veszélyes, nagy játékosai vannak. Remélem, legközelebb javítunk, és továbbjutunk a csoportból.”
Szemben Kakával, a vendégek 20 éves támadója, a honfitárs Alexandre Pato kirobbanó formában futballozott, góljaival „megmentve” szintén brazil vezetőedzőjét, a rossz eredmények miatt nagy nyomás alatt dolgozó Leonardót is.
„A második félidőben végig az járt a fejemben, hogy nyerhetünk” – vallotta be megkönnyebbülten Leonardo, akinek együttese a madridi sikerrel beérte a 6 pontos Realt, s mivel a francia Olympique Marseille győzni tudott Zürichben (0-1), mindkét hárompontos riválisát megelőzte a csoportkörök félidejében.
Az A csoportban érdekelt Bayern München úgy kapott ki Bordeaux-ban, hogy Ciani öngólja révén hamar előnyhöz jutott, ám a franciák védője a németek kapujába is betalált, majd a müncheni Müller kiállítása (30. perc) után Planus állította be a végeredményt.
A nagyarányú Bayern-vereség elkerülése egyébként nagyrészt Butt kapusnak köszönhető, aki a második félidőben két tizenegyest is hárított – a második szabálytalanságot a hajrában Van Buyten követte el, aki ezután piros lapot kapott.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.