Hirdetés

BL-döntő újratöltve

A múlt évi döntő „újrajátszását” is jelenti a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a ma esti, milánói Internazionale–Bayern München futballmérkőzés, amelyet Kassai Viktor vezet. A BL-címvédő olasz együttes és a német bajnok párharcának nyitánya nagy csatát ígér.

2011. február 23., 10:012011. február 23., 10:01

Az ütközetben legfeljebb lélektani előnyt jelent, hogy 2010-ben az Inter 2-0-ra nyerte a Real Madrid stadionjában, a Santiago Bernabéuban rendezett finálét. Érdekesség, hogy sem az Internazionale, sem a Bayern nem vezet hazája bajnokságában, mert bár a talján csapat még az élre kerülhet a Serie A-ban (5 ponttal van kevesebbje, mint az AC Milannak), a müncheniek már csak elvileg védhetik meg címüket a Bundesligában, akkora – 13 pontnyi – hátrányt halmoztak fel az éllovas Dortmunddal szemben. Vagyis ha lehet, minden korábbinál fontosabbnak tűnik a bajor együttes számára a BL-siker, ehhez pedig már idegenben kellene a jó eredmény.

„Gyakorlatilag lehetetlen bajnokságot nyernünk, de azt is mondhatnám, hogy immár jóval nagyobb az esélyünk a Bajnokok Ligája-elsőségre, mint a hazai címvédésre” – jelentette ki Arjen Robben, a németek holland sztárja. A Bayernnél Robben mellett bevethető állapotban van a másik nagy ász, a francia karmester Franck Ribéry is, ugyanakkor az Internél komoly főfájást okoz a tavalyi döntő mindkét gólját szerző, ám most sérült argentin Diego Milito hiánya, és nem teljesen egészséges az irányító szerepkört betöltő holland kiválóság, Wesley Sneijder sem.

A másik mai meccsen az Olympique Marseille a Manchester Unitedet látja vendégül. A szigetországi gárda rendületlenül vezet a Premier League-ben, s a bolgár csatár, Dimitar Berbatov mellé lassan felzárkózik a formájában javuló angol válogatott „éktárs”, Wayne Rooney is. „Volt módom többször is látni meccset a Marseille pályáján, és amit szurkolói művelnek drukkolásban, a nézőtéri hangulatkeltésben, az egyenesen szörnyűséges. Szóval nem lesz könnyű, de  jó az esélyünk, hogy sikerrel vegyük ezt az akadályt” – beszélt a legnehezebbnek vélt „ellenfélről” Alex Ferguson, a Vörös Ördögök szakvezetője, akinek tanítványai közül Rio Ferdinand és Ryan Giggs is kidőlt a sorból, akárcsak a már egy ideje sérült Anderson, Dzsi Szung Park, Michael Owen és Jonny Evans. Ilyen szempontból Didier Deschamps is foghatja fejét: a csatársorban Gignac kiesése mellett Brandao és Remy játéka is kérdéses, illetve Valbuena sem teljesen egészséges.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzések, szerda: Internazionale–Bayern München (RTV1, 21.45), Olympique Marseille–Manchester United.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés