2010. július 19., 09:312010. július 19., 09:31
A magyar bajnok egyelőre a második selejtezőkör visszavágóját várja: múlt héten 1-1-re végzett az észt Levadia Tallinn otthonában, a magyarországi visszavágót szerdán rendezik. Ha Herczeg András csapata továbbjut, akkor a svájci bajnok elleni első, hazai mérkőzést július 27-én vagy 28-án rendezik, míg a visszavágó egy héttel később esedékes Bázelben.
„Az már sokat elmond, hogy a Basel kiemelt volt, s csak most kapcsolódnak be a BL-be – mondta a dehir.hu-nak Bernáth Csaba, a Loki csapatkapitánya. – Ráadásul a svájci klubok nagyon gazdagok, elég megnézni a Basel keretét, tele vannak válogatott focistákkal. A svájci bajnok tiszteletet parancsol, ha megmérkőzünk velük, nehéz meccsekre számítok, de jelenleg csak a Tallinn elleni mérkőzésre összpontosítunk.” Így gondolta Herczeg András klubmenedzser is: „Egyelőre nem foglalkozunk a svájci csapattal, ugyanis ahhoz, hogy a bázeli együttessel egyáltalán játszhassunk, túl kell jutnunk az észt Levadia Tallinnon, az pedig nem lesz könnyű feladat. Minden erőnkkel erre a viszszavágóra koncentrálunk, de természetesen azt szeretnénk, ha elkezdhetnénk azon tanakodni, mi várható az FC Basel ellen. Szerdán fontos mérkőzés vár ránk, és ha aznap minden a terveink szerint alakul, beszélgethetünk a svájciakról.”
A BL harmadik selejtezőkörében – a nem bajnokok ágán – a román ezüstérmes Urziceni-i Unirea is bemutatkozik, mégpedig az orosz Zenit Szentpétervár ellenében. A magyar válogatott Huszti Szabolcsot is foglalkoztató, az olasz Luciano Spalletti által felkészített együttes bajnoki bronzérmesként vesz részt a kupasorozatban; a tavasz-őszi rendszerben zajló orosz bajnokságban a Zenit jelenleg veretlenül vezet, 13 forduló alatt 33 pontot gyűjtve. Az első mérkőzést július 27-én Romániában rendezik.
Sorsoltak az Európa Ligában is: az FC Temesvár a harmadik selejtezőkörben a finn MyPa és az andorrai Sant Julia párharc győztesével mérkőzik meg – az első párharcot a skandinávok nyerték meg 3-0-ra. A bánságiak először július 29-én otthon fogadják ellenfelüket. A Temesvár hétvégén tért haza ausztriai edzőtáborából, ahol négy edzőmeccsen 23 gólt lőttek ellenfeleiknek – a legtöbbet, 15-öt az osztrák negyedosztályban szereplő SK Bischofshofennek. A Béga-partiak a Ferencvárossal is megmérkőztek, amelyet 2-1-re győztek le. Hazaérkezéskor azonban rossz hír fogadta a szerb Vladimir Petrovics együttesét: az adóhatóság zárolta a klub számláit az állammal szemben felhalmozott tartozások miatt, és még az is kérdésessé vált, hogy a csapat elindul-e a nemzetközi porondon.
A már a második körben érdekelt Bukaresti Dinamo – amely múlt csütörtökön 2-0-ra nyert a moldáv Olimpia Bălţi vendégeként – továbbjutás esetén a horvát Hajduk Splittel mérkőzik meg, amely szombaton 1-0-ra elvesztette a Dinamo Zágráb elleni Horvát Szuperkupa-döntőt. Az Európa Ligában még két magyar csapat érdekelt, mindkettő a második selejtezőkörben kapcsolódott be a küzdelmekbe. Továbbjutása esetén a Videoton a skót Hibernian, míg a Győr a francia Montpellier együttesével találkozik a harmadik fordulóban. A Videoton a második körben egy hazai 1-1-gyel kezdett a szlovén Maribor ellenében, míg a Győr 2-0-ra nyert a kazah Atryau otthonában – a visszavágókat csütörtökön rendezik.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.