Hirdetés

BL-főtábla küszöbén a váradi pólócsapat

Bár nem volt kifejezett célkitűzés, a Nagyváradi VSK mégis újra megpróbálhatja megismételni tavalyi bravúrját a férfi vízilabdázók Bajnokok Ligájában, hiszen Dorin Coștrăș legénységének sikerült kiharcolnia a továbbjutást jelentő második helyet a budapesti második selejtezőkörben.

2014. október 20., 16:332014. október 20., 16:33

A D előjelű négyesben a házigazda, végül száz százalékos teljesítménnyel csoportgyőztes OSC-vel nem bírt a román bajnok (7-12), de a német Duisburg (15-11) után az orosz Szintez Kazanyt is legyőzte vasárnap koraeste. Azt a csapatot, amely a kvalifikációs sorozat első tornáján még túl nagy falatnak bizonyult, most azonban meglepően erőtlenül hajtott fejet a végig magabiztosan játszó Sebes-Körös-partiak előtt, akik 14-9-re nyertek.

A kiegyensúlyozottság csak a meccs első perceit jellemezte, mivel a váradiaknak – a szerb különítményük révén – sikerült gyorsan megúszniuk ellenfelüktől, és amint sikerült kétgólos előnyre szert tenniük, már nem engedték ki irányításuk alól az eseményeket. Avramovics, Tibi Negrean, Korolija, Popoviciu, Csupics, Duna, Ramiro Georgescu és Kádár Kálmán is bevette az orosz kaput, miközben a váradiak kiváló szerb hálóőre, Gojko Pijetlovics ezúttal is biztos bástyaként szilárdította meg a védelmet.

Erre minden bizonnyal a továbbiakban még nagyobb szüksége lesz a VSK-nak, hiszen a főtáblára jutásért rendezett rájátszás során már csak topcsapat lehet az ellenfele. Az európai sportági szövetség tájékoztatása szerint a következő kör párosítását kedden sorsolják a luxemburgi központjukban úgy, hogy a második kör csoportelsőit a csoportmásodikokkal társítják össze az október 29-i és november 12-i, oda-visszavágós, egyenes kieséses párharcokban.

Akik ugyanabból a kvartettből érkeznek, nem lehetnek ismét ellenfelek, így a Várad az olasz Pro Reccót, a szerb Radnicski Kragujevácot vagy a horvát Primorje Rijekát kapja majd, míg az OSC ellenfele a belgrádi Crvena zvezda, a Zágrábi Mladost vagy éppen a csoportmásodikként továbbjutott Szolnok közül kerül majd ki.

A második körben csoportharmadikként végzettek – így az orosz Kazany is – a második számú nemzetközi klubsorozatban, a könnyebb mérkőzéseket ígérő Európa Kupában folytatják, míg a BL-rájátszásból továbbjutó csapatok a főtáblára kerülnek, amelynek a sportág elitje – köztük az Eger – selejtező nélküli részevője.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés