Hirdetés

BL-főtábla küszöbén a Steaua

Nem kevesebb, mint a Bajnokok Ligája főtáblája a tétje a szerda esti Ludogorec–Steaua mérkőzésnek, és ha a bukaresti első összecsapás előtt még a bolgárokat tartották esélyesebbnek, az 1-0-ás hazai siker után immár a román bajnok a továbbjutás favoritja a fogadóirodákban. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2014. augusztus 26., 16:572014. augusztus 26., 16:57

Optimizmus jellemezte a steauásokat is az induláskor, Gabi Iancu például biztos abban, hogy a csoportkörben folytatják a nemzetközi szereplést. „Futballoznunk kell, nem pedig védekezni. Meggyőződésem, hogy jól fogunk játszani. Nekem a bolgárok nem tűntek különlegesnek, szerintem mi jobbak vagyunk” – szögezte le a 20 éves támadó középpályás.

A bolgárok edzője, Georgij Dermengijev ugyanakkor már az első találkozó után azt ígérte, hogy tanítványai Szófiában már egy másik arcukat fogják mutatni. Azóta újranézte az első találkozó felvételeit, és rámutatott arra, hogy a visszavágón sokkal agresszívabb támadójátékra lesz szükségük. A Steauát erős csapatnak tartja, de meglátása, hogy a vereségük annak tudható be, hogy védekezés helyett csupán ellenfelük játékának a semlegesítésére törekedtek.

A szakvezető sajtótájékoztatóján a Steaua edzőjének, Costel Gâlcának is üzent. „Halottam, azt nyilatkozta, hogy sok gyenge pontot talált a játékunkban. Üzenem neki, hogy még sok tanulnivalója van. Fiatal edző és én sok sikert kívánok neki, de csak az ellenünk való meccs után” – fogalmazott.

A bukarestiek kezdő tizenegyében várhatóan ismét helyet kap a korábban sérült Arlauskis kapus, de a bulgáriai edzésen Cristian Tănase sem panaszkodott fájdalomra melegítés közben. A 21.45 órakor kezdődő mérkőzést a DigiSport 1, a DolceSport 1 és az RTV 1 is élőben közvetíti. Ezzel párhuzamosan a DigiSport 2 az Arsenal–Besiktas, míg a DigiSport 3 a Bilbao–Nápoly BL-selejtezőt sugározza.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés