Hirdetés

BL-főtábla a Steaua nélkül

A román bajnok Giurgiui Astra után a hazai ezüstérmes Steaua is búcsúzott a labdarúgó-Bajnokok Ligájától, miután az utolsó selejtezőkör szerda esti angliai visszavágóján 1-0-ra kikapott a Manchester Citytől. 

2016. augusztus 25., 16:542016. augusztus 25., 16:54

2016. augusztus 25., 16:542016. augusztus 25., 16:54

A múlt heti bukaresti meccsen elszenvedett 5-0-s vereség után már a piros-kékek sem bíztak a csodában, egyetlen céljuk az volt, hogy tisztes helytállással lemossák magukról a nagyarányú vereség szégyenét. A laposra sikeredett találkozót követően a bukaresti együttes most átkerül az Európa Liga csütörtök este szűkülő mezőnyének pénteken kisorsolandó csoportkörébe.

A BL szerda esti legnagyobb meglepetését egyébként az orosz Rosztov okozta, amely hazai pályán 4-1-re legyőzte a holland Ajaxot, így 5-2-es összesítéssel jutott történetében először a főtáblára. A Borussia Mönchengladbach magabiztosan, 6-1-re győzve hazai pályán, 9-2-es összesítéssel ejtette ki a svájci Young Boyst. A bajnokok ágán az Astra-verő Koppenhága a hajrában egyenlített 1-1-re Cipruson, és így 2-1-es összesítéssel búcsúztatta az APOEL-t, míg a horvát Zágrábi Dinamo hosszabbítás után győzött 2-1-re Ausztriában, így 3-2-es összesítéssel múlta felül a Salzburgot.

A selejtezőkből továbbjutott csapatok mellé a csoportkörben csatlakozik a 22 kiemelt együttes, így csütörtökön este a következő beosztás szerint sorsolnak (19 órától):

1. kalap: Real Madrid, Barcelona, Leicester City, Bayern München, Juventus, Benfica, Paris Saint-Germain, Moszkvai CSZKA. 2. kalap: Atlético Madrid, Borussia Dortmund, Arsenal,, Manchester City, Sevilla, Porto FC, Nápoly, Bayer Leverkusen. 3. kalap: Basel FC, Tottenham Hotspur, Kijevi Dinamo, Olympique Lyon, PSV Eindhoven, Sporting Lisszabon, Brügge, Mönchengladbach. 4. kalap: Celtic, AS Monaco, Besiktas, Varsói Legia, Zágrábi Dinamo, Ludogorec, Koppenghága, Rosztov.

A monacói ceremónián adják át az UEFA Év játékosa díjat is, amelyre az előző szezonban nyújtott teljesítménye alapján a Real Madrid két futballistája, Cristiano Ronaldo és Gareth Bale, valamint az atléticós Antoine Griezmann pályázik. Ugyanekkor díjazzák az elmúlt idény legszebb gólját szerző Lionel Messit (Barcelona) is és a legnagyobb védést bemutató kapust is.

Ez utóbbit az UEFA csütörtöki bejelentése alapján a Szombathelyi Haladás „mackónadrágos őrangyala”, Király Gábor nyerte el azzal, hogy az Európa-bajnokságon hárította a belga Kevin De Bryne szabadrúgását. A válogatottságtól visszavonult magyar hálóőr olyan klasszisokat utasított maga mögé a közönségszavazáson, mint amilyen az olasz Gianluigi Buffon és az orosz Igor Akinfejev. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés