Hirdetés

„Isten (vissza)hozott, Gyuszi!” Ismét Bálint László az Aradi UTA vezetőedzője

Bálint László „Gyuszi” visszatér az UTA kispadjára •  Fotó: Facebook/UTA Arad

Bálint László „Gyuszi” visszatér az UTA kispadjára

Fotó: Facebook/UTA Arad

Az Aradi UTA labdarúgócsapata szerződést bontott Ilie Poenaru vezetőedzővel, akinek helyét Bálint László György veszi át – közölte kedden a román élvonalban szereplő klub. 

Páva Adorján

2022. november 01., 12:252022. november 01., 12:25

2022. november 01., 12:482022. november 01., 12:48

Mint ismeretes, az idénynek felsőházi álmokkal nekivágó Maros-parti együttes rendkívül rosszul szerepel a Szuperligában: a hatszoros román bajnoki címmel büszkélkedő piros-fehérek jelenleg kieső helyen állnak, immár hat mérkőzés óta nyeretlenek a bajnokságban. Az alapszakasz 16. fordulójában, vasárnap a vendég FC Argeștől is vereséget szenvedtek, ám a nézők által újfent lemondásra felszólított Ilie Poenaru az újabb kudarc után még azt nyilatkozta, hogy nem távozik, mert „sohasem volt gyáva”, a klubvezetés elvárása pedig 6 pont megszerzése a visszavágók első három fordulójában, amely a következő két körben szerinte még teljesíthető (a Petrolul vendégeként, majd otthon a Voluntari ellen).

Csakhogy az UTA-t irányító Mészár Sándor türelme is elfogyott.

Hirdetés

Az aradi sajtó szerint több lehetséges utód neve is felmerült. A Steauával 2015-ben bajnokságot nyerő Constantin Gâlcă magas fizetését még „lenyelte” volna az UTA vezetése, ám a sok új és drága játékos leigazolását jelentő követelést már nem tudta volna teljesíteni. Bekerült a képbe a Kolozsvári CFR-rel trófeákat elhódító António Conceição is, ám a portugál szakember a kameruni szövetséggel pereskedik, ami miatt nem vállalhat újabb munkát.

A legkézenfekvőbb megoldásnak Bálint László tűnt, akivel az UTA 2020-ban feljutott az élvonalba, és sikeresen gyökeret vert a legjobbak között, ám egy rossz – rendkívül balszerencsés – sorozat miatt kilenc hónapja szakított vele az aradi klub.

Azóta megjárta a Craiovai U kispadját, most pedig munka nélkül volt. Ám csupán keddig, hiszen az UTA röviddel azután, hogy bejelentette a szakítást Ilie Poenaruval – a közlemény szerint az edző kérésére –, be is jelentette a megegyezést a 43 éves, brassói születésű Bálint László „Gyuszival”.

„Az UTA klubja bejelenti, hogy szerdától Bálint László irányítja a csapatot. Az edző, aki több mint egy évtized után élvonalba juttatta Arad csapatát, kilenc hónap elteltével tér vissza, amely időszakban a szakember mindvégig bizonyította kötődését a piros-fehér színekhez. Becsvágyára és érzelmi kötődésére alapozunk, és bízunk a jövőben” – közölte kedden délelőtt az UTA, kellemes visszatérést kívánva a szakembernek. A bejelentés szerint Bálint az idény végéig szóló szerződést kötött az aradi klubbal, amely a nyáron meghosszabbítható.

Az UTA 16 forduló alatt 16 pontot gyűjtött a Szuperligában, amely jelenleg az utolsó előtti, egyenes kiesést érő helyre elég.

Hétfő este az újonc Kolozsvári U is megelőzte az aradiakat, miután az egyetemistacsapat 2-1-re legyőzte a vendég FCSB-t. A piros-fehéreknél eddig csak a Mioveni gyűjtött kevesebb pontot (8-at). Ugyanakkor rendkívül „sűrű” a mezőny: az utolsó, még felsőházi rájátszást érő helyen álló, azaz hatodik Petrolul 23 ponttal rendelkezik, Bálint László pedig szombaton éppen Ploiești-en mutatkozik be az UTA kispadján. Egyébként kedden az FCSB is szakított Nicolae Dică vezetőedzővel a kolozsvári kudarc után – egyik utódjelöltje éppen Ilie Poenaru.

korábban írtuk

Craiovára szerződött Bálint László: az UTA volt mestere fegyelmet és kemény munkát vár el az oltyánoktól
Craiovára szerződött Bálint László: az UTA volt mestere fegyelmet és kemény munkát vár el az oltyánoktól

Bálint László lett a Craiovai Univesitatea élvonalbeli labdarúgócsapatának vezetőedzője. Az UTA volt mestere ausztriai edzőtáborba „viszi” a Konferencia Ligára készülő oltyán gárdát, de az osztrákoknál készül majd a Sepsi OSK is.

korábban írtuk

Sikeredzőnek is túl sok a tízmeccses nyeretlenség: Bálint László távozott az UTA-tól
Sikeredzőnek is túl sok a tízmeccses nyeretlenség: Bálint László távozott az UTA-tól

Tízfordulós nyeretlenségi sorozata miatt Bálint László saját kérésére, közös megegyezéssel szerződést bontott az UTA élvonalbeli labdarúgócsapatával. Az edző több mint két évnyi sikeres munka után távozik az aradiaktól. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
2026. július 16., csütörtök

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon

A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés