
2010. december 06., 09:582010. december 06., 09:58
Előnye azonban legfőbb üldözőivel szemben is két pont, és az ötödik UTA is csupán hattal van leszakadva, ami nagy csatát ígér tavaszra a két feljutó helyért. Az esélyek közül csak a Iaşi-ban döntetlenező aradiak nem tudtak győzni a zárófordulóban, a legdrámaibb csatában a Torda ellen két 11-est is kihagyó Mioveni nyert.
A Bihar FC vert helyzetből tudott fordítani, miután a Gaz Metan CFR Craiova már a 2. percben betalált Nagyváradon. Kieső helyen zárta az évet a tavaly még élvonalbeli Gyulafehérvár, a sereghajtó Szilágysomlyó pedig a zöld asztalnál vesztette el utolsó mérkőzését. A szövetség a csapat jogelődje, a Szatmárnémeti Someşul kifizetetlen tartozásai miatt nem tűzte műsorra a szilágyságiak Slatina elleni találkozóját.
Az I. csoport őszi bajnoka, a Ceahlăul Piatra Neamţ is veretlen maradt, a moldvai együttes 35 ponttal vezeti a táblázatot. Mögötte viszont ott is egy újonc áll a második feljutó helyen, a 34 pontos Săgeata Năvodari edzője a korábban három erdélyi együttest (Temesvári UMT, Gyulafehérvár és Kolozsvári CFR) is élvonalba juttató Aurel Şunda (képünkön). Feljutási reményekkel várhatja még a tavaszi szezont a Concordia Chiajna (31) is.
Poli Iaşi–Aradi UTA 2-2 (Gado 60., Kamara 63., illetve Voiculeţ 26., Ţucudean 80.),
Dacia Mioveni–Tordai Arieşul 1-0 (Nilă 89.),
Nagyváradi Bihar FC–Gaz Metan CFR Craiova 3-1 (Mărcuş 15., 24., Coroian 90., illetve Trifu 2.),
Aradi ACU–Nagyszebeni Voinţa 0-2 (Burlacu 24., Martinescu 59.),
CSM Râmnicu Vâlcea–Petrolul Ploieşti 1-2 (Dandea 45., illetve Vlad 17., Opriţa 62.),
Gyulafehérvári Unirea–FC Argeş Piteşti 1-2 (Giurgiu 76., illetve A. Popa 65., M. Ion 80.),
Szilágysomlyói Silvania–ALRO Slatina 0-3 (játék nélkül).
A Dévai Mureşul állt.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.