Hirdetés

Betolatott a nyolc közé a CFR

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Kipipálta a kötelező feladatot a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata: 1-0-ra legyőzte a másodosztályos Craiovai Gaz Metan CFR-t a Román Kupa nyolcaddöntőjében, így a címvédő, ezen a meccsen tartalékosan felálló erdélyi együttes a sorozat legjobb nyolc csapata közé jutott. A kevés helyzetet hozó, a craiovai Ion Oblemenco-stadionban megrendezett találkozó egyetlen gólja a 20. percben született, amikor Deac tisztára játszotta magát a bal oldalon, a kapu elé passzolt, és Nei az ügyetlenkedő védők között közelről a hálóba továbbította a labdát.

Páva Adorján

2009. október 30., 11:432009. október 30., 11:43

Szerda este egy másik erdélyi csapat is továbbjutott. A Liga 1-ben sereghajtó Besztercei Gloria és a Steaua összecsapásán 120 perc alatt nem született gól, a tizenegyespárbajban viszont kilenc is. A beszterceiek ötből ötöt értékesítettek, míg a bukarestiek közül Bibiskov hibázott, \"kiejtve\" csapatát a sorozatból. A besztercei tizenegyeslövők közül utolsóként Coroian állt a labda mögé – a pályafutása során támadóként nevet szerzett 36 éves játékos ezen a mérkőzésen középhátvédként szerepelt. Jean Pădureanu, a Gloria elnöke a továbbjutás kiharcolása után már a döntőre is gondolt. \"Keményen küzdöttünk, ezért megérdemeljük a sikert. Minél tovább szeretnénk jutni a Román Kupában, miért ne gondolnánk a döntős szereplésre?\" – fogalmazott a sportvezető. Pădureanu nem felejtette el kiemelni Florin Halagian szerepét, aki szeptember 19. óta dolgozik technikai igazgatóként az erdélyi egyesületnél, és azóta a csapat nem kapott ki: \"Nagyon jó döntést hoztunk, amikor Florin Halagiant a szakmai stáb tagjává választottuk. Azóta teljesen kicserélődött a csapat, jó a hangulat, a játékosok ismét nagy önbizalommal lépnek pályára.\"

Mihai Stoichiţă, a Steaua trénere két dolog miatt bosszankodott: egyrészt Kovács István játévezetőre haragudott egy, az első félidőben meg nem ítélt tizenegyes miatt, másrészt pedig a csereként beállt Onicaşt ostorozta, aki a 81. percben piros lapot kapott – a felek végül 10-10 emberrel fejezték be a 120 perces meccset, hiszen a 102. percben Daniel Sînmărtean is mehetett zuhanyozni. \"Sok alapjátékost pihentettem, de a helyükön szereplők egészen jól mozogtak. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de egy sem ment be, a meg nem adott tizenegyes pedig egyértelműen befolyásolta a végeredményt. Onicaşt keményen megbüntetem fegyelmezetlensége miatt, ám a tizenegyest kihagyó Bibiskovot nincs miért felelősségre vonni\" – mondta a katonacsapat edzője.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés