Beszélgetés György Mónika gyergyószentmiklósi sífutó olimpikonnal

– Néhány nap választja el a vancouveri téli olimpiától. Ahhoz, hogy részt vehessen az ötkarikás játékokon, bizonyítania kellett. Melyek azok az eddig elért eredményei, amelyekre büszke?
– Ez már a második olimpiám, azonban a legnagyobb eredményemnek az 1999-es szlovákiai Ifjúsági Olimpiai Napokon elért tizedik helyezésemet tekintem. Illetve ennél is nagyobbnak az Európa Kupán elért harmadik helyezésemet, amit a mostani idény kezdetén, decemberben Olaszországban szerveztek.

– Hogyan kezdődött a sízőkarrierje?
– Mint bármelyik gyereknek, akinek megadatott az a szerencse, hogy sípálya közelében éljen. Gyergyószentmiklóson a szüleim egy városszéli házban laknak, közel a sípályához, így mindig láttam, amikor a sízők mentek edzésre. Sőt két nagyobb testvérem sízett is, nekem pedig nyolc-kilenc évesen különleges élmény volt a nagyobbak után tekeregni a sípályára. Lényegében otthon, a szülői házhoz közel „fertőződtem meg” a sízés szeretetével.

– Miért éppen a sífutást választotta a sízés szakágai közül?
– Talán Isten akarta így... Mint már említettem, a szüleim háza a sífutó pálya mellett van, így nem volt nehéz sífutóedzővel találkozni. Akkoriban olyan lécekkel síztem, amit édesapám készített deszkából, de bátran mentem azokkal is, igyekeztem minél inkább hasonlítani a „nagyokhoz”. Valószínűleg a bátorságom tetszett meg Jánosi Béla edzőnek és ezért hívott a csapatába, hogy legyek én is sífutó. Ha történetesen a szüleim háza mellett lesiklópálya van és lesiklóedzővel találkozom, akkor ma valószínűleg lesikló lennék.

– Milyen nehézségekkel került szembe sízőpályafutása során?
– A sport, illetve a magas szintű sportolás csak nehéz lehet. Rengeteg munkát, áldozatot, lemondást követel. Aki komolyan sportol, és eredményeket akar elérni, annak minden idejét kitöltik az edzések, a felkészülések a versenyekre. Gyakorlatilag úgy lehet eredményeket elérni, ha az ember életében – már kisgyerek korától – semmi más nincs, csak sport, sport, sport. Emellett vannak egyéb nehézségek is, többek közt az országban nincsenek megfelelő pályák a felkészülésre, ehhez még hozzáadódnak a finanszírozási gondok. Idén például egész évben külföldön edzettünk, amikor hazajöttünk, kiderült, nincs hó, akkor vissza kellett menni oda, ahol volt és ott folytattuk az edzést. Mondjuk, ez a rengeteg munka meg is látszik az eredményeken.

– A mostoha körülmények ellenére a gyergyószentmiklósi síszakosztály ugyancsak szép eredményeket vallhat magáénak azáltal, hogy Ferencz Réka sílövőt is számítva két, innen induló versenyző részt vesz a vancouveri olimpián. Mivel magyarázza ezeket az eredményeket?
– A hosszú, következetes és kitartó munkával. Mi soha nem adjuk fel! A mostoha körülmények pedig még több, még keményebb munkára késztetnek.

– Mit vár Vancouvertől?
– A legjobbakat! Aki nem ismeri a romániai sífutás körülményeit, annak talán kevésnek tűnhet, hogy a legjobb harminc közé szeretnék bekerülni. De mi, akik ismerjük ezt, és tudjuk azt is, hogy mások milyen körülmények közepette készülnek, ez komoly célnak számít. Ezenkívül a világ legjobbjaival versenyzünk, olyanokkal, akik jó körülmények közepette, jó pályákon edzettek.

– Amikor nem sportol, mivel foglalkozik?
– Ilyen alig akad. A Bukaresti Dinamo SC hivatásos sportolója vagyok, az életem csak a sportról szól. Ha adódik közben egy kis szabadidő, azt az élet apró-cseprő ügyeinek intézésével töltöm. Rendszerint annyira fel szoktak gyűlni ezek a dolgok, hogy nem igazán jut idő másra.