Hirdetés

Berki megülte az aranylovat, Izbaşa aranyat ugrott

[HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS LONDONBÓL] A csapatfinálék óta nem volt akkorra hangzavar a londoni Nort Greenwich Arenában, mint tegnap, a szerenkénti döntők első versenynapján. Ennek magyar részről azért nem lehetett örülni, mivel az érdeklődés a brit Louis Smithnek szólt, aki a legmagasabb pontszámmal jutott be a lólengés döntőjébe.

2012. augusztus 06., 07:172012. augusztus 06., 07:17

A magyar világbajnok, Berki Krisztián a selejtezők során nem bírta a rá nehezedő nyomást, és csak az ötödik eredménnyel jutott a fináléba. Berki számára az sem lehetett túl felemelő, hogy csapattársa, a harmadikként gyakorlatot bemutató Hidvégi Vid lecsúszott a szerről, és csak 14,300 pontot kapott, míg a magyarok közé beékelődött másik brit, Max Whitlock 15,600-at. Berki az angolnak szóló bekiabálások között kezdett, de semmi sem zavarta meg egy tökéletes, 16,066 pontot érő gyakorlat bemutatásában. Maradt a feszült várakozás a hátralevő három riválisra, köztük Louis Smithre, aki szintén erős gyakorlatot mutatott be, és ugyanakkora pontszámot kapott, mint Berki, de a magyar az erősebb kivitelezésnek köszönhetően begyűjtötte a magyar tornasport ötödik olimpiai aranyát lólengésben.

A román küldöttség az első két fináléban volt érdekelt, és a női ugrásban Sandra Izbaşa utolsóként mutatta be két gyakorlatát. Legnagyobb vetélytársai közvetlenül előtte ugrottak, és amíg az orosz Marija Paszeka jó pontszámokat kapott a kivitelezésért, a második gyakorlatának nehézségi foka nem volt nagyon magas (5,4), így öszszesen 15,050-el zárt. Következett a nagy esélyes, világbajnoki címvédő amerikai McKayla Maroney, aki az első ugrásnál is bizonytalankodott, a másodiknál pedig a fenekére esve landolt. Az oroszt ugyan ezzel is megelőzte (15,083), de a Pekingben talajon aranyat szerzett Izbaşa számára adott volt a feladat: két jó gyakorlattal újabb egyéni aranyat szerezhet. A 22 éves román sportoló nem is hibázott, az első gyakorlatának (6,1-es nehézség) kivitelezésére 9,2283, a másodikra (5,8) pedig 9,2000 pontszámot kapott, így végül 15, 191-gyel állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

A szerenkénti döntők a férfiak talajversenyével kezdődtek, és a három későbbi érmest már rögtön az elején láthatta a közönség. Elsőként az egyéni összetettben aranyat szerzett japán Ucsimura Kohei mutatkozott be, és bár gyakorlata csak 6,7 pontos nehézségi fokról indult, a kivitelezésért a döntő legmagasabb, 9,1-es pontszámát kapta, ami végül ezüstérmet ért neki. Az orosz Gyenisz Abljazin ugyanis szintén 15,800-at kapott, de mivel a kivitelezést az ő esetében 8,7 pontra értékelték a bírák, a harmadik helyre szorult. Az aranyat a címvédő kínai Cu Kaj szerezte meg (15,933), így a csapatgyőzelem után ismét a dobogó legfelsőbb fokára állhatott. A román Flavius Koczi rögtön az érmes trió után lépett színre, ám 6,7-es nehézségű gyakorlatának kivitelezésére csak 8,4 pontot kapott, a 15,100 csak a hetedik helyre volt elég.

Kiss Csaba, London

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés