Hirdetés

Berki Krisztián: tornából és magaviseletből jeles

Szólhatott volna nekem is – reagált Magyarország harmadik londoni bajnoka, Berki Krisztián (képünkön) arra, hogy a lólengés vasárnapi döntőjének másik magyar résztvevője, Hídvégi Vid már a világbajnok gyakorlata után tudta, hogy meglesz az ötkarikás arany.

2012. augusztus 07., 08:432012. augusztus 07., 08:43

„A viccet félretéve, mindig megvárom az utolsó gyakorlatot is, ami Londonban pont a legnagyobb riválisomé volt. Amíg nem jöttek ki a pontszámok, nem hittem, hogy nyertem, mert Smith is erős gyakorlatot mutatott be, sokat fejlődött az utóbbi időben” – mondta a lólengés negyedik magyar olimpiai bajnoka, aki Pelle István (1932), Magyar Zoltán (1976, 1980) és Borkai Zsolt (1988) után szerezte meg az aranyérmet Magyarországnak.

„A selejtező során jobban izgultam, akkor inkább kijött rajtam az olimpiai láz, de lehet, hogy jó volt, hogy ötödik eredménnyel kerültem be a fináléba, mert így ötödiknek szólítottak, míg ha a legjobbként kerülök be, akkor a végéig kell várnom, mint Louisnak. A döntőre azt beszéltük meg az edzőmmel, hogy nem készülünk semmi extrával, ugyanazt a gyakorlatot hajtom végre, mint amit az edzésen szoktam” – jelezte Berki, aki megtapsolta brit riválisa, a mögötte végzett Louis Smith gyakorlatát. „Végig drukkoltam neki is, hiszen hazai közönség előtt szerepel, ami felemelő, de ezáltal rajta volt a nagyobb nyomás. Tudom milyen ez, hiszen életem egyik legnagyobb élménye, amikor 2005-ben Debrecenben tudtam Eb-t nyerni, ráadásul a román klasszis, Marius Urzică ellen. Londonban külön öröm, hogy úgy szereztem aranyat, hogy mindenki végigvitte a gyakorlatát; szebb így győzni, mintha rontottak volna az ellenfeleim” – mondta Berki Krisztián.

„Az első napokban nagyon élveztem az olimpiát, jó volt, hogy nemcsak tornászokkal vagy körülvéve. Főleg, ahogy fokozatosan érkeztek meg a magyar delegáció tagjai, egyre jobban éreztük magunkat, de ettől függetlenül ki tudtam zárni a külvilágot, hiszen tisztában voltam vele, miért jöttem: a többiekkel bármikor máskor is tudok találkozni, de olimpiát csak most nyerhettem” – mesélt az utóbbi napokról az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki cím birtokosa. „Ott szeretnék lenni a következő olimpián is, Rióban nyertem életem első világkupáját, úgyhogy nagyon kedves helyszín nekem. Az biztos, hogy az idén már nem teszem be a lábam az edzőterembe, pihenek, és csak jövőre kezdjük újra a munkát” – zárt a harmadik londoni magyar arany birtokosa.

Kiss Csaba, London


 

Érem nélkül maradtak a román férfiak
A talaj után ugrásban sem tudott dobogóra állni szerezni Flavius Koczi, aki második szer-döntőjében is a hetedik helyen végzett – így a román férfi tornászok érem nélkül fejezték be londoni szereplésüket. A férfi finálékban tegnap brazil és dél-koreai siker született, a nőknél pedig Alija Musztafina megszerezte az oroszok első aranyérmét. Férfi gyűrű: 1. Arthur Nabarrete Zanetti (brazil) 15,900 pont, 2. Csen Ji-bing (kínai) 15,800, 3. Matteo Morandi (olasz) 15,733. Férfi ugrás: 1. Jang Hak Szeon (dél-koreai) 16,533, 2. Gyenisz Abljazin (orosz) 16,399, 3. Igor Ragyivilov (ukrán) 16,316, ... 7. Flavius Koczi 15,633. Női felemáskorlát: 1. Alija Musztafija (orosz) 16,133, 2. He Ke-hszin (kínai) 15,933, 3. Elizabeth Tweddle (brit) 15,916.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés