
Az olimpiai bajnok Berki Krisztián aranyérmet nyert lólengésben szombaton a tornászok nanningi világbajnokságán.
2014. október 12., 16:212014. október 12., 16:21
A magyar szövetség (MATSZ) tájékoztatása szerint az Újpest 29 éves tornásza – akit a döntőben hetedikként szólítottak – a 7,0-ás kiinduló pontszámú, kétollós, bőrorsós gyakorlatát mutatta be hibátlanul a fináléban, s a bíráktól 16,033 pontot kapott a produkciójára.
Berki mögött a horvát Ude Filip végzett a második helyen (15,783 pont), a harmadik pedig a francia Tommasone Cyril lett (15,600 pont). A hatszoros Európa-bajnok és immáron háromszoros vb-győztes tornász a magyarok egyetlen érmét szerezte a kínai városban rendezett vb-n. Berki 2010 és 2011 után nyert ismét vb-aranyat lólengésben, tavaly nem került be a döntőbe.
„Nagyon boldog vagyok, felszabadultan versenyeztem. Élveztem az egész gyakorlatot, bár egy pici bizonytalanságot éreztem az egykápánál, de ezt kívülről egyáltalán nem lehetett észrevenni” – idézte a MATSZ közleménye London olimpiai bajnokát, aki hozzátette, három vb-aranya közül számára a mostani a legkedvesebb, mert a lelkének szüksége volt erre a sikerre.
Kovács István szövetségi kapitány kiemelte, Berki úgy mutatott be hibátlan gyakorlatot a selejtezőben és a döntőben is, hogy vállsérülése miatt nem volt zökkenőmentes a felkészülése.
„Rendkívül boldog vagyok és nagyon büszke is Berki Krisztiánra, ismét megmutatta versenyzői nagyságát, fejben és testben is ott volt, és tudta, hogy csak hibátlan gyakorlattal tud nyerni” – mondta Magyar Zoltán, a MATSZ elnöke.
A román tornászok közül Larisa Iordache pénteken egyéni összetettben, vasárnap pedig talajon ezüstérmet szerzett.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!