Hirdetés

Bemutatkozik Pintér a finnek ellen – Messiék Bukarestben

Finnország ellen mutatkozik be Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott kispadjára decemberben kinevezett szövetségi kapitány. A szerdai játéknapon 51 barátságos mérkőzést rendeznek, a román csapat Argentína ellen lép pályára a Nemzeti Arénában.

Nagy-Méhész Tünde

2014. március 04., 20:532014. március 04., 20:53

A telki edzőközpontban készülő magyar csapat szakvezetője, Pintér Attila a rendszeressé vált összetartásokon gyakorolt taktikai elemekből, mozgásokból szeretne minél többet viszontlátni a győri ETO Parkban megrendezendő, finnek elleni találkozón.

A csapat élén debütáló tréner szerint biztosan lesznek hibák, ugyanakkor a gárdának igazán majd az Európa-bajnoki selejtezősorozat szeptemberi rajtjára kell olyan erősnek lennie, hogy ne hullajtson értékes pontokat. A hétfői sajtótájékoztatón hozzátette: nagyon fontosnak tartja, hogy mindenki a csapat mögé álljon és támogassa.

„Ez egy felkészülési mérkőzés, meg kell nézni, hol tartunk. Olyan játékosoknak is szeretnénk lehetőséget adni, akik korábban kevesebb szerephez jutottak, de meg akarjuk nézni őket – nyilatkozta az edző. – Megpróbáljuk a legjobb formában lévő játékosokat pályára küldeni. Szeretném, ha az öszszecsapáson megmutatnák, kinek mekkora a teherbíró képessége.”

Optimistán nyilatkozott kedden Victor Piţurcă, a román válogatott szövetségi kapitánya az Argentína elleni mérkőzés előtt. A szakember szerint együttese rendre jól szerepel a dél-amerikai csapatok ellen, 2012-ben a világbajnoki negyedik helyezett Uruguay ellen például 1-1-es döntetlent játszott.

„A világ egyik legjobb csapatával találkozunk, remélem, jól fogunk játszani, és egy jó eredményt fogunk elérni. A célom, hogy ne veszítsük el a mérkőzést. A játékosok hozzáállása az edzéseken kiváló volt, optimista vagyok” – mondta keddi sajtótájékoztatóján Piţurcă. Hozzátette, szerette volna a keret minden tagját kipróbálni Argentína ellen, de erre nem lesz lehetősége, hiszen összesen hat cserét eszközölhet. A szakember arról is beszélt, hogy már nem gondol a Görögország ellen elvesztett világbajnoki pótselejtezőre, előretekint: „Szerettünk volna mi is ott lenni Brazíliában, de most már nincs mit tenni, az őszi mérkőzésekre koncentrálunk.”

A Románia–Argentína találkozót a Pro TV 21 órától élőben közvetíti. A játéknap legizgalmasabbnak ígérkező párosításai: Franciaország–Hollandia (Digi Sport 3, 22.00), Anglia–Dánia (Sport.ro, 22.00), Németország–Chile (Dolce Sport 2, 21.45).


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés