Hirdetés

Beindult a magyar gólgyártás a vb-n

Nagy arányú győzelemmel mutatkozott be a magyar férfi kézilabda-válogatott a spanyolországi világbajnokságon: a szombati mérkőzés nagy részében irányító piros-fehér-zöldek 32-23-ra verték Egyiptomot.

2013. január 13., 19:122013. január 13., 19:12

„Kellemetlen ellenfelet sikerült legyőznünk magabiztosan, de így is nehéz meccs volt – értékelt Mocsai Lajos magyar szövetségi kapitány. – Az első félidőben szenzációsan védekeztünk, aztán néhány játékosunk elfáradt, így cserélni kellett. Támadásban megpróbáltuk megmozgatni az egyiptomi falat, ez sikerült, sok gólt szereztünk.”

A magyarok óvatosan álltak hozzá a papíron jóval gyengébb afrikai csapat elleni találkozóhoz, ugyanis tartani lehetett az egyiptomiaktól már csak azért is, mert a felkészülési szakaszban nagy különbséggel nyertek az Eb-második szerbek ellen, ráadásul a nemzetközi szövetség elnöke, Hasszan Musztafa is egyiptomi – ő a díszpáholyban foglalt helyet –, így a sportdiplomácia is az afrikai együttes mellett szólt. Ettől függetlenül Nagy-gólokkal – László és Kornél is betalált –, valamint Mikler-védésekkel kezdődött a meccs, majd a 7. percben, 4-0-nál időt kért az ellenfél szövetségi kapitánya. Rendezték soraikat az egyiptomiak, feljöttek 5-4-re, igaz, ehhez kellett több eladott labda is a magyarok részéről. A Mocsai-csapat nem ijedt meg, újból jöttek a nagy erejű távoli lövések, és megint nőni kezdett a különbség. Mikler változatlanul remekelt, ennek eredményeként már a szünetre megnyugtatóvá vált az előny (17-9). A második félidő elején „az öltözőben maradt” a magyar válogatott, és Nagy Kornél kiállítása alatt a rivális feljött 18-12-re. Azonos létszámban megint jól pörgött a csapat, ám ahogy egyre több poszton cserélt a kapitány, elkezdtek felzárkózni az egyiptomiak. Negyedórával a vége előtt 22-19 volt az állás. A folytatásra azonban összekapta magát az esélyesebb, olimpiai negyedik helyezett együttes, így a hajrában már nem kellett izgulni. Ma a világbajnokság talán leggyengébb csapatával, az ausztrállal játszik majd a magyar válogatott. A csoportból az első négy helyezett jut a negyeddöntőbe.

Császár Veszprémből a PSG-be igazol

Császár Gábor, a spanyolországi világbajnokságon szereplő magyar kézilabda-válogatott irányítója kétéves szerződést kötött a Paris Saint-Germain csapatával. A francia klub pénteken jelentette be, hogy a 28 éves játékos – aki az egyiptomiak elleni nyitómeccsen 8 góllal a legeredményesebb játékos volt – a nyáron csatlakozik a kerethez, addig marad az MKB Veszprémnél. A 176-szoros válogatott Császár a 2009/10-es idényben már szerepelt a francia élvonalban, akkor a Chambéryt erősítette. „Nyáron lejár a szerződésem Veszprémben, a klubban szerették volna, ha maradok, hiszen a világ legjobb csapata formálódik az MKB-nál – nyilatkozta Császár Gábor. – Ha valaki Veszprémből igazol el, nem sok csapat jöhet szóba, úgy gondolom azonban, a Paris Saint-Germain együttese ezek közé tartozik.” A 177-szeres válogatott játékos hozzátette, hogy számára mindig fontos volt a tanulás, a fejlődés, most döntést kellett hoznia, amit nem anyagi megfontolásból, de meghozott. „Huszonnyolc éves vagyok, és úgy érzem, nyitott egy újabb kalandra, kihívásra. Jelenlegi klubomban azonban nagy feladatok várnak ránk nyárig, szeretném a legjobb tudásomat adni a szezon végéig is” – szögezte le Császár Gábor. Az az elmúlt nyáron dőlt el véglegesen, hogy a dúsgazdag katari tulajdonosok kezében lévő PSG sportklub férfi kézilabdacsapatot is indít a francia élvonalban. Ezután – akárcsak a futballcsapat esetében – sztárvadászatba kezdtek: az Európa-bajnok dán Mikkel Hansen, valamint az olimpiai és világbajnok francia Didier Dinart volt az első két nagy szerzemény. Azóta olyan sztárokat szerződtettek, mint a francia Luc Abalo és a tavaly a világ legjobbjának választott Daniel Narcisse vagy a horvát Igor Vori, most pedig Császár került sorra.

Férfi kézilabda-világbajnokság, D csoport (Madrid), 1. forduló: Magyarország–Egyiptom 32-23 (17-9). A magyar góllövők: Császár 8 gól/2 hétméteresből, Harsányi 7, Nagy L. 4, Lékai 4, Iváncsik G. 3, Mocsai 2, Zubai 2, Nagy K. 1, Schuch 1. További eredmények: Horvátország–Ausztrália 36-13, Spanyolország–Algéria 27-14. A mai műsor: Horvátország–Algéria, Spanyolország–Egyiptom, Magyarország–Ausztrália.

 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 20., hétfő

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává

Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává
Hirdetés
2026. április 13., hétfő

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n

A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n
2026. április 13., hétfő

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább

Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább
2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
Hirdetés