Hirdetés

Befejezték az új kolozsvári sportcsarnok építését

Elkészült az új kolozsvári sportcsarnok, már csak apróbb simítások és a takarítás maradt hátra – jelentette be szerdán Sorin Cristea, a beruházást kivitelező szebeni építőipari vállalat, a CON-A vezérigazgatója. 

Kiss Előd-Gergely

2014. szeptember 24., 16:312014. szeptember 24., 16:31

Tájékoztatása alapján még tesztelniük kell a hangosítást, a világítást és a klímarendszert, hiszen biztosak akarnak lenni abban, hogy az október végi hivatalos felavatáskor minden tökéletesen működik majd.

Cristea kiemelte, hogy a 40 ezer méter alapterületű sportcsarnokot a hazai piaci viszonyokhoz alkalmazkodva a lehető legkisebb költségvetésből, áfa nélkül összesen 69 millió lejből (áfával 88 millió) készítették el. „Nézzék csak meg, mennyi pénzt szánnak az egyelőre csak tervezett bukaresti sportcsarnokra” – utalt az 50 millió euróra becsült fővárosi beruházásra.

Az eredménnyel elégedettnek mutatkozó kolozsvári polgármester, Emil Boc „ékszernek” tartja az új létesítményt, amelynek átvételét már megkezdték, és várhatóan október 15-ig be is fejezik az eljárást. Utána már gőzerővel készülhetnek az október 31-i felavatására, amelynek alkalmával James Blunt-koncertet rendeznek.

A sajtó képviselői egyébként bejárhatták a korszerű, 7300 ülőhellyel rendelkező, a küzdőtéren felvehető parkettel kialakított sportcsarnokot, így saját szemmel győződhettek meg arról, hogy rengeteg öltöző található a sportcsarnokban, hatalmas zuhanyrózsákkal, továbbá a sportcsarnok ügyesen föld alá rejtett bemelegítő terme is impozáns látványt nyújtott.

Az építkezés egyik vezetője ugyanakkor kérdésünkre elmondta: koncertek esetén a sportcsarnok nyugati végén áll majd a színpad, ahol a keleti oldallal ellentétben mobil lelátó épült, az alsó széksorok egyszerűen eltüntethetőek. Ebben az esetben 10 ezer fő befogadására lesz alkalmas a sportcsarnok.

Mint ismeretes, a csarnoknak eredetileg 2012 júliusára kellett volna elkészülnie, de a munkálatokra kiírt versenytárgyaláson harmadik helyen végző ACI vállalat a bíróságon támadta meg az építést finanszírozó polgármesteri hivatal döntését. A CON-A eredetileg 50 millió lejért vállalta el a kivitelezést, de a per idejére szükségessé vált konzerválási munkálatok miatt megnőtt a végösszeg.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés