Hirdetés

Barátságtalan meccs

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Kézilabda – Román győzelmet és kisebb szurkolói incidenst hozott a szerda esti román–magyar olimpiai felkészülési női kézilabdameccs Kolozsváron. A román hatóságok a mérkőzés előtt leszedették a Kolozsvár visszavár feliratot a magyar szurkolókkal, kettejüket pedig kitiltottak a sportcsarnokból. Kolozsvár visszavár – köszöntötte – és egyben búcsúztatta is – a magyar női kézilabda-válogatott tagjait a maroknyi, többnyire Budapestről érkezett, de helyi „erők” által is támogatott magyar szurkolók szektora előtt a felirat

Balogh Levente

Balogh Levente

2008. július 18., 00:002008. július 18., 00:00

szerdán este a Románia–Magyarország olimpiai felkészülési mérkőzésen a kolozsvári Horia Demian-sportcsarnokban. Pálinger és társai azonban nem sokáig olvashatták a köszöntést, azt ugyanis a hatóságok még a kezdő sípszó előtt leszedették és elkobozták.
Nem kobozták viszont el a kelta keresztes fekete zászlót attól a mintegy harminc, többnyire feketébe öltözött, kopasz román fiataltól, akik megjelenésükben kísértetiesen emlékeztettek az Új Jobboldal nevű neonáci szervezet rendezvényeinek résztvevőire, és akik a mérkőzés alatt folyamatosan gyalázták a magyarokat és Magyarországot. A fekete zászlót háborítatlanul lengethették a román himnusz alatt – amelynek szövegét ordítva skandálták, ám többször is belesültek –, míg a magyar nemzeti imádság akkordjai alatt néhányszor be-bekiabáltak.
A román szurkolók többsége ugyanakkor nem vállalt közösséget a szélsőségesekkel, a Kolozsvári U Hiéna becenévre hallgató, a ritmust dobbal vezénylő vezérszurkolójának irányításával a kopaszoktól elkülönülten, mindvégig sportszerűen biztatták kedvenceiket. Sőt az is előfordult, hogy amikor a neonácik rákezdtek a „Szar Magyarország” vagy a „Kifele a magyarokkal az országból!” rigmusokra, a román drukkerek próbálták lepiszszegni őket – zömmel azonban sikertelenül. „Ezek sem jártak még életükben meccsen, kivéve, amikor itt játszott a székelyudvarhelyi teremfutballcsapat, persze akkor is a magyarokat jöttek szidni” – jegyezte meg a szélsőségesekkel kapcsolatban valaki a lelátón.

Kiélezett csata, kapusbravúrok
A két válogatott tagjait azonban láthatóan nem érdekelték a lelátón zajló események: jó hangulatban végezték a mérkőzés előtti bemelegítő gyakorlatokat, majd a kezdő sípszót követően igazi rangadóhoz méltó meccskezdetet produkáltak. A Hajdú János által irányított magyar válogatott tagjai – akik az egy nappal korábban elhunyt kenus, Kolonics György emlékére fekete gyászszalaggal a bal karjukon játszottak – azonnal kezükbe vették az irányítást, és szinte szempillantás alatt elhúztak 4-0-ra. Gheorghe Tadici román edző ekkor idő kért, hogy helyrehozza tanítványait, a fordulópontot azonban nem ez jelentette, hanem a kapuscsere: az időkérést követően ismét a magyarok támadtak, ám Vérten ziccerhelyzetben fejbe lőtte Dinut, a helyére beállt Pâslaru, majd Talida Tolnai pedig lehúzta a redőnyt. A románok ekkor elkezdték lefaragni hátrányukat, és 6-6-nál sikerült kiegyenlíteniük. Ám mivel a másik oldalon is klasszis állt a kapuban – Pálinger egymás után kétszer hárította Maier ziccerét –, az első félidő végéig fej fej mellett haladt a két együttes. Az utolsó percben Elisei góljával először szereztek vezetést a románok, ám a lefújás előtt Hornyák kiegyenlített, így 13-13-as állásnál vonultak öltözőbe a csapatok.

Elégedett edzők és játékosok
A második félidő elején – a meccs során először – a sportcsarnok hangosbemondója sportszerű szurkolásra szólította a szélsőségeseket, ám hasztalan – még az sem vetett véget a magyargyalázó megnyilvánulásoknak, hogy a dísztribünön megjelent Emil Boc, Kolozsvár polgármestere is. A drapi elkobzása miatt megszeppent magyar szurkolóknak ekkorra megjött a hangja – ám a „Ria, ria, Hungária!” és a „Mindent bele!” rigmusokat azonnal elnyomta a román hangorkán.
A második játékrész egyébként román fölénnyel kezdődött, Amariei ismét vezetést szerzett Tadici tanítványainak, amit aztán már nem is engedtek ki a kezükből: bár 19-19-ig a magyar lányok tartani tudták a lépést, ekkor a románok zsinórban négy gólt dobtak – a csapatot Stanca vette hátára, aki a négyből három találatot jegyzett. A magyarok támadójátékánál csak a védekezés volt rosszabb, miközben a románok agresszívan és hatékonyan védekeztek, így végül a lefújáskor 27-25-öt mutatott az eredményjelző a román válogatott javára.
Gheorghe Tadici természetesen örült a győzelemnek, de azért meg is feddte tanítványait, a koncentráció hiányát róva fel nekik. „Jó az eredmény, ám technikai gondjaink akadtak. Eddig ugyanis a fizikai felkészülésre helyeztük a hangsúlyt” – nyilatkozta a mérkőzés után a román szövetségi kapitány, aki elárulta: az olimpián dobogós helyezést vár a csapattól.
Nem szomorkodott Hajdú János sem: a magyarok mestere szerint tisztességes eredmény született. „A rendezett támadás még nem a legjobb, a legfőbb, hogy a felkészülés ezen szakaszában már csapatként működtünk. Egyénileg nem játszottunk túl jól, de ez volt az első felkészülési meccsünk, és a pénteki, nyíregyházi visszavágóra lehet, hogy a mostani tapasztalatok alapján már ki tudjuk küszöbölni a hibákat” – vélte a tréner, aki elmondta: az ötkarikás játékokon jó lenne érmet nyerni, de a jelenlegi cél az első hat hely valamelyike.
Hasonlóan vélekedett Görbicz Anita, a válogatott irányítója is, aki szerint pozitív tapasztalatokat hozott az első mérkőzés. „A védekezés egyre jobb, de még sokat kell fejlődnünk, hiszen a felkészülés közepén vagyunk” – mondta.
Szűcs Gabriella, a válogatott Nagyváradon született átlövője, aki eddig Debrecenben játszott, ám idéntől a román bajnok Râmnicu Vâlcea-i Oltchimnál folytatja pályafutását, inkább saját jövőjéről mesélt. „Az új csapatot nem kalandnak, hanem kihívásnak tekintem. Jó csapat, és bízom a sikeres szereplésben. Tadici mester, az eddigi edző már három éve próbál ide csábítani, most fogadtam el a felkérést. Remélem, az új együttessel bajnoki érmet nyerünk majd” – foglalta össze reményeit Szűcs.
A mérkőzést követően egyébként a küzdőtéren nemcsak a román, hanem a magyar válogatott tagjait is lerohanták az autogramkérők – nemzetiségtől függetlenül. „Ánitá, Ánitá” – szólongatta Görbiczet egy tízéves forma román kislány, jegyzettömbbel és tollal a kezében. „Nem Ánitá, hanem Anita” – dörrent rá tréfásan Hiéna, a románok vezérszurkolója –, majd addig nem engedte el a magyar klasszist, amíg nem készült kettejükről közös fénykép.

 
„Rejtélyes” kitiltás a magyar felirat miatt
A mérkőzés nem múlt el incidensek nélkül: két magyar szurkolót hatósági eljárás akadályozása miatt kitiltottak a sportcsarnokból. Mint azt a kiutasított szurkolók egyike, a Diósdról érkezett Tóth Bence a Krónikának elmondta, a konfliktus a Kolozsvár visszavár feliratú drapéria miatt robbant ki, amelyet a magyar válogatottnak címeztek. „Egy civil ruhás román férfi odajött, és elkezdte leszerelni a drapit. Mi azt hittük, román szurkoló, aki zsákmányul kívánja ejteni, ezért nem engedtük. Ekkor csendőröket intett oda, akik kivezettek. Egy román nyelvű jegyzőkönyvet akartak aláíratni velünk, amit megtagadtunk. Ekkor közölték, hogy én, valamint marosvásárhelyi szurkolótársam, aki tolmácsolni érkezett, ki vagyunk tiltva a sportcsarnokból, és elkobozták a drapit, amit rasszistának és xenofóbnak minősítettek” – mondta. A sértett szurkolók levélben tettek panaszt a kolozsvári magyar konzulátuson. A levélben többek között megjegyzik, hogy egy európai uniós ország polgáraiként egy másik európai uniós tagállamban szenvedtek el méltatlan bánásmódot – miközben a román szélsőségesek háborítatlanul skandálhatták magyargyalázó rigmusaikat. A Krónika kérdésére ugyanakkor a Kolozs megyei csendőrség szóvivője, Dorin Bejenariu őrnagy közölte, nem tud arról, hogy a csendőrök eljártak volna a magyar szurkolókkal szemben, sőt civilizáltnak nevezte a viselkedésüket. Azonban tisztában volt azzal, mit tartalmazott a drapéria – mielőtt elmondhattuk volna, ő maga idézte a feliratot románul: Clujul vă reaşteaptă –, ám azt úgy minősítette, hogy nem volt románellenes tartalma. Hozzátette: a mérkőzést követően húsz román szurkolóra róttak ki pénzbírságot magyarellenes jelszavak skandálása miatt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés