Hirdetés

Barátságos ifimérkőzéssel emlékeztek Nagyváradon Lóránt Gyulára, az Aranycsapat tagjára

•  Fotó: NAC Labdarúgó Egyesület - Nagyváradi AC

Fotó: NAC Labdarúgó Egyesület - Nagyváradi AC

Lóránt Gyula-emlékmérkőzést tartott vasárnap a Nagyváradi AC Labdarúgó Egyesület a partiumi városban, emlékeztetve, hogy a legendás futballista 80 éve lett a NAC leigazolt játékosa. A város másik nagy futball-legendájáról, Bodola Gyuláról elnevezett stadionban megtartott meccsen a Nagyváradi AC (NAC) U12-es csapata látja vendégül a futballista szülővárosából érkező Kőszegi Lóránt Gyula Futball Club U12-es csapatát.

Krónika

2023. július 30., 17:222023. július 30., 17:22

A barátságos mérkőzést a vendégek nyerték meg 6–3 arányban. A véletlen folytán éppen az az eredmény született, ami az Aranycsapat egyik oszlopos tagjára emlékezve, jól cseng minden magyar számára – húzzák alá vasárnapi közleményükben a szervezők.

A jó hangulatú mérkőzés után rövid beszédet tartottak a szervezők és a vendégek. Elsőként Nagy József Barna, a Nagyváradi AC ügyvezető elnöke köszöntötte a gyermekeket, szülőket és a megjelenteket. Mint elmondta,

Hirdetés

az emlékmérkőzést éppen abban a stadionban rendezték, amelynek gyepén Lóránt Gyula is játszott annak idején. A stadiont pedig Lóránt Gyula nagyváradi csapattársáról, Bodola Gyuláról nevezték el.

Bodola közel tíz évig volt a NAC játékosa, ahol belsőcsatár és balösszekötő posztokon játszott kimagasló sikerrel. Bodola Gyula 1940 és 1948 között a magyar labdarúgó válogatottnak is oszlopos tagja volt, 13 alkalommal öltötte magára a címeres mezt.

•  Fotó: NAC Labdarúgó Egyesület - Nagyváradi AC Galéria

Fotó: NAC Labdarúgó Egyesület - Nagyváradi AC

Nagy József Barna arra is kitért, hogy

nem csak Lóránt Gyula kezdte pályafutását Nagyváradon, hanem Puskás Ferenc is,

hiszen az Aranycsapat legendás játékosa a mai Bodola Gyula stadionban lépett először pályára a magyar nemzeti bajnokságban 1943. december 5-én. Külön érdekesség, hogy Lóránt Gyula is játszott azon a mérkőzésen a NAC színeiben, míg Puskás a Kispest játékosa volt. Lóránt Gyula és Bodola, valamint csapattársaik aztán 1944-ben, első vidéki csapatként meg is nyerték a magyar bajnokságot.

A NAC ügyvezetője után Boros Péter, a Bihar megyei Labdarúgó-szövetség titkára szólt röviden a gyermekekhez, kitartásra, a nagy elődök példájának követésére szólítva fel őket.

•  Fotó: NAC Labdarúgó Egyesület - Nagyváradi AC Galéria

Fotó: NAC Labdarúgó Egyesület - Nagyváradi AC

Dr. Simon István Előd, Magyarország kolozsvári főkonzulátusának konzulja is a kitartásra biztatta a gyermekeket. Mint elmondta:

Kőszeg, Nagyvárad, Kolozsvár, Csíkszereda és még sok-sok település a Kárpát-medencében az egységes magyar kulturális térhez tartoznak,

főleg abban a megközelítésben, amikor arra az időszakra emlékezünk, amikor az említett városok még egy országhoz is tartoztak. Ebben a kulturális térben minden magyarnak helye van, és Magyarország számára minden magyar egyaránt fontos, bárhol is éljen.

Következő felszólaló Dusinszki Zoltán, a Székelyföld Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója volt, aki Szondy Zoltán elnök üdvözletét tolmácsolta arra bíztatva a gyermekeket, legyenek céltudatosak, állhatatosak, így

megfelelő felkészülés után a legjobb játékosokat az FK Csíkszereda és a Székelyföld Labdarúgó Akadémia tárt karokkal várja.

•  Fotó: NAC Labdarúgó Egyesület - Nagyváradi AC Galéria

Fotó: NAC Labdarúgó Egyesület - Nagyváradi AC

Neudl Gábor, a Kőszegi Lóránt Gyula Futball Club elnökeként köszöntötte a gyermekeket, elmondva, hogy az év elején indították útnak a Lóránt Gyula emlékévet, hiszen az Aranycsapat legendás középhátvédje éppen 100 éve, 1923. február 6-án született Kőszegen.

A Nagyváradi AC vezetőivel beszélték meg a kölcsönös látogatást, most ők utaztak Nagyváradra, a NAC pedig szeptember 8-án utazik Kőszegre.

A Lóránt Gyula emlékév kapcsán szerveznek egy tornát, ahová olyan településekről hívnak csapatokat, ahol egykor az Aranycsapat tagjai is futballoztak.

•  Fotó: NAC Labdarúgó Egyesület - Nagyváradi AC Galéria

Fotó: NAC Labdarúgó Egyesület - Nagyváradi AC

A rövid beszédek sorát Habinyák István, a NAC elnöke zárta, aki bemutatta az NAC 2018-as megalakulásának körülményeit, majd arról beszélt milyen fontos, hogy a fiatalok sportoljanak, hiszen a sport a fiatalság és az egészség jelképe. A sporton keresztül sok mindent megtanul a fiatal, a csapatjátékot, a fegyelmet és modern korunk számos más fontos szabályát – emelte ki.

A beszédeket követően minden játékos és vendég emlékérmet kapott, illetve a két csapat vezetői, játékosai kölcsönösen megajándékozták egymást a gyümölcsöző kapcsolat folytatásának reményében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

A rekordok világbajnokságán a spanyolok és a franciák a favoritok

A társházigazda Mexikó és a Dél-afrikai Köztársaság csütörtöki mérkőzésével veszi kezdetét a XXIII. labdarúgó-világbajnokság, amelyen az Európa-bajnok Spanyolország és a legutóbb ezüstérmes Franciaország számít a legnagyobb favoritnak.

A rekordok világbajnokságán a spanyolok és a franciák a favoritok
Hirdetés
2026. június 04., csütörtök

Szoboszlai Dominikot választották a szezon legjobbjának a Liverpoolnál

A szurkolók Szoboszlai Dominikot választották az idény legjobbjának az angol bajnokságban szereplő Liverpool labdarúgócsapatánál.

Szoboszlai Dominikot választották a szezon legjobbjának a Liverpoolnál
2026. május 31., vasárnap

A szurkolók szerint Szoboszlai a Premier League idényének legjobbjai között van

Szoboszlai Dominik bekerült az angol labdarúgó-bajnokság álomcsapatába, amelyet a szurkolók szavazatai alapján állítottak össze, és a honlapján tett közzé a Premier League.

A szurkolók szerint Szoboszlai a Premier League idényének legjobbjai között van
2026. május 30., szombat

BL-döntő: Budapesten védte meg címét a Paris SG

Megvédte címét a Paris Saint-Germain a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjében, ugyanis 1–1-es döntetlent és hosszabbítást követően tizenegyesekkel 4–3-ra legyőzte az Arsenalt.

BL-döntő: Budapesten védte meg címét a Paris SG
Hirdetés
2026. május 30., szombat

Edző nélkül maradtak a Liverpool magyarjai: távozik Arne Slot

Azonnali hatállyal távozik a Liverpool FC labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Arne Slot.

Edző nélkül maradtak a Liverpool magyarjai: távozik Arne Slot
2026. május 30., szombat

Állami kitüntetést kapott a montreali olimpia hőse, Nadia Comăneci

Nicușor Dan szombaton a Románia Csillaga érdemrend nagykereszt fokozatával tüntette ki Nadia Comăneci egykori tornászt abból az alkalomból, hogy 50 évvel ezelőtt a sporttörténelemben elsőként kapott 10-es pontszámot a gyakorlatára a montreali olimpián.

Állami kitüntetést kapott a montreali olimpia hőse, Nadia Comăneci
2026. május 29., péntek

Vízilabda: nem sikerült megvédenie bajnoki címét a Nagyváradi VSK-nak

Nem jött össze a címvédés a Nagyváradi VSK-nak a román vízilabda-bajnokságban, miután a mindent eldöntő, ötödik mérkőzést elbukta hazai medencében a bukaresti Steaua ellen.

Vízilabda: nem sikerült megvédenie bajnoki címét a Nagyváradi VSK-nak
Hirdetés
2026. május 25., hétfő

Paralimpiai álmok: Blága Emőke csomortáni látássérült versenyző és csapata két keréken bizonyítana, inspirálna

A Két keréken Los Angelesbe elnevezésű projekt által szeretne bizonyítani, példát mutatni és közösséget építeni Blága Emőke látássérült versenyző, Péter Ágnes pilóta és Ruzsa Lehel edző.

Paralimpiai álmok: Blága Emőke csomortáni látássérült versenyző és csapata két keréken bizonyítana, inspirálna
2026. május 20., szerda

Csalnak a bírók? Parázs hangulatban hajt a bajnoki címre a nagyváradi és a bukaresti csapat

A Nagyváradi VSK a címvédést jelentő tizenegyedik bajnoki címéért, míg a bukaresti Steaua huszonegyedik aranyáért küzd a román férfi vízilabda-bajnokság döntőjében, amelyben jelenleg döntetlenre áll a két nagy rivális párharca.

Csalnak a bírók? Parázs hangulatban hajt a bajnoki címre a nagyváradi és a bukaresti csapat
2026. május 15., péntek

Erdélyi „Colosseum”: súlyos eurómilliókkal nő a számla

Sokkal többe kerül Románia legnagyobb sportcsarnoka, mint ahogyan azt tervezték: a bukaresti kormány rábólintott az eleve méregdrága, erdélyi „Colosseumnak” is nevezett brassói sportlétesítmény új sarokszámaira.

Erdélyi „Colosseum”: súlyos eurómilliókkal nő a számla
Hirdetés
Hirdetés