Hirdetés

Ballábas jégrecsúszás: mindkét erdélyi csapat kikapott a Mol Liga nyitányán

Bal lábbal rajtoltak a Mol Liga 2014–2015-ös szezonjában az erdélyi csapatok: a Csíkszeredai HSC és a Brassói Corona is kikapott első két magyarországi mérkőzésén.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2014. szeptember 21., 15:562014. szeptember 21., 15:56

Előbbi a címvédő Érsekújvár otthonában kezdett 4-1-es vereséggel pénteken, hogy másnap Miskolcon hagyja a pontokat 7-0-s veresége következtében. Pedig a szlovákiai együttes elleni találkozón a kezdeti kóstolgatások után gyorsan körvonalazódtak a veszélyes helyzetek. A kapusok teljesítményére nem is lehetett panasz, hiszen kiválóan állták a sarat. A hargitaiak még a második negyedre áthúzódott kettős emberhátrányukat is átvészelték.

Csakhogy érkezett Faith, aki a 33. percben egészen közelről vágta a korongot Ruczuj kapujába. A meccs azonban ekkor még nem úszott el, a felvidékiek első találatára ugyanis alig 31 másodperc múlva már Tranca válaszolt, és HSC-helyzeteket a folytatásban is lehetett látni. Az utolsó játékrész pecsételte meg a vendégek sorsát: előbb a korábbi csíki légiós Podstavek, majd Frolik volt eredményes, hogy utána az előnnyel rutinosan gazdálkodó Érsekújvár a hajában, a találkozó vége előtt másfél perccel a duplázó Podstavek révén állítsa be a végeredményt. 

A nyitómérkőzéssel ellentétben Miskolcon már az összecsapás legelején elment a meccs. A Jegesmedvéknek mindössze három perc kellett ahhoz, hogy háromgólos előnyt üssenek össze maguknak Dudas, Boyle és Cohen révén. Ekkor Kozuch helyére Ruczuj érkezett a csíki kapuba, és bár a védekezés picit javult, a hazaiak veszélyes támadásai a második játékrészben is meghozták az eredményt: a 32. percben Metcalfe és Fliszár 16 másodpercen belül szerzett egy-egy gólt, majd négy perc elteltével ismét Cohen büntetett.

A HSC támadásaiból hiányzott az átütőerő, még emberelőnyös helyzeteiket sem tudták kihasználni, így gyakorlatilag már akkor végérvényesen eldőlt a játék, amikor Dansereau az utolsó játékrész elején belőtte a hetedik „medvególt”.

A meccs végén Christer Dreberg el is ismerte a kezdeti kisiklást, de a HSC edzője úgy fogalmazott, hogy sok problémával küzdöttek, hétfőig pedig fel kell javulniuk, 19.15 órától ugyanis már Újpesten játszik a Csíkszereda, annak a budapesti alakulatnak az otthonában, amelyik némi meglepetésre 5-1-re kikapott hétvégén a liga újoncától, a Debrecentől.

De a Brassói Corona hétvégéje sem volt sokkal örömtelibb, hiszen előbb a Dunaújvárosi Dab Docler ellen hosszabbítás után maradt alul 4-3-ra, majd a Ferencvárostól – attól a gárdától, amely egy nappal korábban 4-3-as vereséggel hagyta a pontokat Miskolcon – kapott ki 4-3-ra büntetőkkel. Az erdélyiek hétfőn már a Hajdú-Bihar megyeiek otthonában lépnek jégre 19 órától.

Mindeközben itthon a Galac–Gyergyószentmiklós találkozóval elrajtolt az élvonalbeli jégkorongbajnokság 2014–2015-ös szezonja. A székely együttesnek a Román Kupa csoportkörében látottakhoz hasonlóan ezúttal sem sikerült gondot okoznia Duna-parti házigazdájának, amely végül 12-3-as végeredménnyel tartotta otthon a pontokat. Az első forduló többi találkozóját szerdán rendezik.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés