
Fotó: MTI
2008. május 28., 00:002008. május 28., 00:00
Mivel a zárókörben az MTK ellenfele a kizárt FC Sopron, a fővárosiak játék nélkül három ponthoz jutnak, így a debreceniek akkor sem érhetik utol őket, ha szombaton nyernek az Újpest ellen. A nagy múltú budapesti klub öt év szünet után ünnepelhet ismét bajnoki címet, összesen 23. sikerének örvendve. Az MTK-nál csupán a jelenleg másodosztályos Ferencváros büszkélkedhet több elsőséggel (28).
„A bajnoki aranyérmet annak köszönhetjük, hogy fiatal csapatunk beérett – mondta Garami József, az MTK szakmai igazgatója. – A szezon nagy részében kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk. A közvetlen riválisok ellen jó eredményeket értünk el, hiszen kétszer megvertük a Debrecent, az Újpest ellen pedig egy győzelem és egy döntetlen volt a mérlegünk” – fogalmazott Garami József. Az MTK mestere edzői karrierje során harmadszor nyert bajnokságot: 1997-ben szintén az MTK-val örülhetett, majd részese volt a Ferencváros 2004/2005-ös sikerének – akkor az őszi szezonban irányította a zöld-fehéreket. „A tizenegy évvel ezelőtti MTK igazi profi együttes volt, válogatott labdarúgókkal. A Fradinál az igazi ünneplésben már nem vehettem részt. A mostani egy kiküzdött aranyérem, ezért az utóbbi siker nagyon kedves nekem” – értékelte három bajnoki címét a 68 éves tréner.
A jelenlegi Garami-csapatnak külön érdeme, hogy nagyrészt fiatal játékosokra építve nyert bajnokságot. „Megnyugtató, hogy az agárdi futballakadémián most is tehetséges labdarúgóink vannak, biztosított a klub jövője” – mondta a vezetőedző, aki például a mindent eldöntő rákospalotai összecsapáson kilenc agárdi növendéket szerepeltetett a kezdő tizenegyben, a keretben pedig csupán egy idegenlégiós kapott helyet. A fiatalok mellett egy „nagy öreg” is először örvendhetett bajnoki címnek: Végh Zoltán kapus 19. NB I-es évében nyerte első bajnoki aranyát. „Nagyon sokat vártam erre a sikerre. Idény elején csak titkon bíztam benne, de összejött” – nyilatkozta az MTK 37 éves csapatkapitánya.
Sikerének köszönhetően az MTK nyáron a Bajnokok Ligája selejtezőiben szerepelhet: nagy valószínűséggel a második körben kapcsolódik be a küzdelmekbe, ahol nem lesz kiemelt.
Hírösszefoglaló
A magyar bajnokcsapat, kapusok: Végh Zoltán, Szatmári Zoltán. Hátvédek: Bajúsz Endre, Horváth Levente, Mladen Lambulics, Pintér Ádám, Pollák Zoltán, Rodenbücher István, Szekeres Adrián, Vadnai Dániel. Középpályások: Kanta József, Kecskés Tamás, Ladóczky István, Pátkai Máté, Szabó Ádám, Zsidai László, Bori Gábor, Busai Attila, Vági András, Molnár Marcell. Csatárok: Hrepka Ádám, Kulcsár Tamás, Pál András, Urbán Gábor, Lencse László. Szakmai igazgató: Garami József.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.