2010. január 21., 09:572010. január 21., 09:57
Hábetler hozzátette, hogy a Fidesz, illetve az SZDSZ által delegált tagok szavaztak a jogok eladása mellett. Miután hat ellenszavazat is született, így a javaslat nem kapott többséget.
A nem voksokat indokolva az MSZP által delegált elnökségi tag azt mondta, úgy gondolják, hogy egy ilyen világesemény közvetítése fontos, a közszolgálati Magyar Televíziónak szóló feladat. Hozzátette, a nemmel szavazók számára döntő érv volt, hogy a menedzsment által preferált Digi Tv Magyarországon csak 25 százalékos lefedettséget biztosít, így az ország tetemes része nem láthatná a mérkőzéseket.
Az Index hírportál korábbi értesülése szerint a Digi Tv 850 millió forintot ajánlott, s 26 mérkőzés közvetítését meghagyta volna az MTV-nek. A súlyos anyagi gondokkal küszködő közszolgálati tévé december 18-án ismertette, hogy finanszírozási gondjai miatt árverésen kívánja eladni egy másik tévétársaságnak a vb hazai közvetítési jogainak egy részét úgy, hogy 24 mérkőzést megtart magának. Az MTV 11 médiacéget keresett meg írásban azzal, hogy tegyenek ajánlatot, a január 7-i határidőig két ajánlat érkezett. Az eljárás úgynevezett vaklicittel január 8-án zajlott le, sajtóinformációk szerint a Digi Sport és az RTL Klub/Chello licitált.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.