2009. szeptember 10., 10:132009. szeptember 10., 10:13
A két testület ugyancsak mellé állt a FIFA azon elképzelésének, hogy az utánpótlás-nevelés és a labdarúgás nemzeti érdekeinek védelme érdekében az EU tagországaiban vezessék be a 6+5-ös szabályt, mely szerint a nemzeti futballbajnokságok mérkőzésein minden csapatban egy időben legalább hat hazai nemzetiségű játékosnak kell a pályán lennie.
Az EU álláspontja szerint azonban egy ilyen rendelkezés ellenkezik az Unió alapelveivel, amely semmiben sem korlátozza a szabad munkavállaláshoz való jogot. „Az MLSZ rendkívüli módon támogatja a FIFA és NOB törekvését, mert a 6+5-ös szabály bevezetése nagy lendületet adhatna a magyar labdarúgásnak – jelentette ki Kisteleki István, aki hangsúlyozta, hogy miközben az MLSZ saját maga, illetve az általa működtetett projektek után az elmúlt két évben 2,3 milliárd forintnyi adót és járulékot fizetett be, addig támogatásban csak egymilliárdot kapott az államtól.
– Fontos, hogy a magyar akadémiákon nevelődő játékosok lehetőséget kapjanak a hazai bajnokságban, s csak akkor kerüljenek ki külföldre, ha már nemzetközi szintű labdarúgóvá értek. Szükséges, hogy legyenek magyar példaképek a fiatalok előtt, mert így lehet kiszélesíteni a sportág bázisát, s hosszabb távon így vehetjük fel egyenlő eséllyel a küzdelmet a külföldiekkel.”
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.