2010. december 24., 10:242010. december 24., 10:24
Az 50 éves tréner – aki nyáron az FC Liverpooltól érkezett a Real Madridhoz távozó, s a milánói kék-feketékkel az előző szezonban triplázó (BL, bajnokság, kupa) portugál José Mourinho helyére – már régóta nagy nyomás alatt dolgozott, hiszen az Inter őszi teljesítménye messze elmaradt az elvártaktól: bár az Olasz Szuperkupát sikerült megnyerniük, a bajnokságban mindössze a hetedik helyen áll a gárda, úgy, hogy – két meccsel kevesebbet játszva – 13 ponttal marad le a listavezető, városi rivális AC Milan mögött. A BL-ben az Inter a Tottenham mögött végezve, csoportmásodikként jutott a nyolcaddöntőbe, ahol az idei döntőbeli ellenfél, a Bayern München vár az olaszokra.
A klubvezetés az őszi produkció láttán leszögezte, Benítez csak akkor maradhat, ha megnyeri a klub-vb-t. A spanyol szakember ezt gond nélkül teljesítette Abu-Dzabiban, ám ezután ő is feltételeket szabott az Inter vezetőinek: vagy igazoljanak új játékosokat, vagy küldjék el a klubtól. Massimo Moratti klubelnök pedig az utóbbit választotta. A szerződés szerint Rafael Benítezt 8 millió eurós lelépési díj illeti meg, ám nagyon valószínű, hogy a tárgyalások során kisebb összegben egyeztek meg a felek. Olasz sajtóértesülések szerint Benítez utódja a brazil Leonardo lehet, aki korábban a városi rivális Milant edzette. Benítez liverpooli otthonában tölti az ünnepeket – a Vörösök szurkolói már jelezték, visszavárják a jelenleg hullámvölgyben lévő angol klubhoz a korábbi sikerkovácsot.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.