2009. december 29., 10:022009. december 29., 10:02
A legnagyobb tétel, 230 ezer euró kifizetését egy FIFA-határozat teszi kötelezővé, amelyet nemrég hozott a nemzetközi szövetség. Az UTA egy adminisztratív hiba miatt fizethet, ugyanis korábbi játékosa, a szerb Nikola Vasziljevics 2006-os leigazolásakor nem vették figyelembe, hogy a futballistának még amatőr státusa volt, és így az UTA-nál vált profivá.
Az érvényben lévő FIFA-szabályzat pedig kimondja, ha egy játékos nem a nevelőegyesületénél válik profi futballistává, akkor a nevelő klubok kártérítést követelhetnek. Most ezt tette két harmadosztályos szerb csapat, az UTA-nak pedig összesen 230 ezer eurót kell fizetnie.
Ionuţ Popa a hírek hallatán azt javasolta a klubvezetésnek, hogy perelje be a korábbi vezetőséget. „Nem történhet olyasmi, mint amin a nyáron ment keresztül a csapat: 21 játékos szabadon igazolhatóvá vált, az akkori edző még most is pénzt követel és csak kacag rajtunk. Az UTA majdnem megszűnt, miközben senkit sem vontak felelősségre.
Most itt van a Vasziljevics-ügy – őt vajon ki és miért igazolta le? Ki kell nyomozni, kik rabolták ki az UTA-t” – fakadt ki Ionuţ Popa. Az Aradi UTA a másodosztály 2. csoportjának második helyén zárta az őszi szezont, azaz a feljutó helyek egyikéről várja a folytatást.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.