
Hámori Anna Luca (kék) az algériai Imane Khelif elleni küzdelemben, a női ökölvívók 66 kilogrammos súlycsoportjának negyeddöntőjében az Észak-párizsi Arénában
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A nők 66 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Hámori Luca az ötödik helyen végzett a párizsi olimpia ökölvívótornáján, miután a szombati negyeddöntőben egyhangú pontozással kikapott a szereplésével botrányt keltő algériai Iman Heliftól.
2024. augusztus 03., 19:212024. augusztus 03., 19:21
2024. augusztus 03., 22:012024. augusztus 03., 22:01
A kőszegiek sportolója – aki ír, majd ausztrál rivális legyőzésével jutott az éremszerzés kapujába – a boksztorna eddigi legnagyobb érdeklődést kiváltó mérkőzésének volt a részese pénteken kora este az Észak-párizsi Arénában, ahol egy gombostűt sem lehetet leejteni az algériai Iman Helif elleni negyeddöntője alatt, sőt, már egy órával előtte sem.
ugyanis Helif egyike annak a két bokszolónak, akik úgy szerepelnek az ötkarikás női tornán, hogy a nemzetközi sportági szövetség (IBA) tavaly kizárta őket a világbajnokságról túl magas tesztoszteronszintjük miatt. Az esetet Umar Kremljov, az IBA elnöke akkor úgy magyarázta, hogy a vizsgálatok alapján a férfiakra jellemző XY kromoszómával rendelkeznek, azaz biológiailag nem nők.
Az algériai bokszoló csütörtökön délelőtt mutatkozott be az olimpián, melyen nyolcaddöntős meccse alig 40 másodpercig tartott, miután olasz riválisa feladta a kilátástalan küzdelmet, majd nem fogott vele kezet és fennhangon azt mondta, hogy igazságtalanság történt vele.
Ezek után dőlt el az is, hogy a negyeddöntőben, már a biztos éremért Hámori Lucának kell majd a férfias külsejű öklözővel megküzdenie szombaton. A 23 éves magyar az ausztrál Marissa Williamson elleni nyolcaddöntős sikere után közvetlenül elmondta, hogy tavaly nem lepte meg Helif kizárása a vb-ről, ugyanakkor akik a játékokon engedték elindulni, azok biztosan meggyőződtek róla, hogy nő. Mindehhez azt is rögtön hozzátette, hogy áll az ütközet elé.
egyúttal jelezte, hogy vállalhatatlannak és felháborítónak tartja a helyzetet. Azt ugyanakkor ő is elmondta, hogy Hámori biztosan ringbe lép szombaton.
A MOB másnap szintén kiállt Hámori Luca mellett és jelezte, hogy Gyulay Zsolt elnök egyeztetést kezdeményezett a NOB sportigazgatójával, hogy tisztázzák a Helif miatt kialakult helyzetet.
A NOB ugyanakkor még csütörtökön megvédte Heliféket, jelezve, hogy az IBA igazságtalanul, megfelelő eljárás nélkül zárta ki őket a vb-ről. Egyúttal hangsúlyozta, hogy az érintettek útleveleikben nőként szerepelnek, korábban éveken át szerepeltek az IBA női viadalain és az olimpián ők is, ahogy minden más sportoló, úgy szerepelnek, hogy minden, az induláshoz szükséges feltételnek megfelelnek. Az indulási kritériumokat pedig menet közben nem is lehet megváltoztatni.
és helyet már több mint egy órával a meccs előtt nem lehetett találni, holott a korábbi napokon ez minden alkalommal könnyedén sikerült.
Ilyen előzmények után következett a délutáni program nyolcadik mérkőzéseként Hámori Luca és Iman Helif összecsapása. Amennyiben a magyar bokszoló esetleg támogató közegre számított, akkor gyorsan csalódnia kellett, mivel a csarnokban többezer algériai drukker foglalt helyet és túlkiabálták a magyar szurkolókat és kedvencüket a nevét skandálva bíztatták.
Az első menet óvatos bokszot hozott, mindkét fél távolról méregette egymást.
A második menetre nem változott a meccs képe, a bokszolók továbbra is kívülről öklöztek, egyikük sem akart közelharcba keveredni. Többnyire a biztonságos távolságot tartották egymással szemben a felek, a menet elején az algériai talált egyszer-kétszer, a folytatásra viszont Hámori ismét feljavult, egy-két nagyon szép feltartó balegyenessel, vagy jobb csapottal tiszta találatai voltak. Az iram nem tűnt igazán nagynak, Helif viszont a hajrában az első szakaszhoz hasonlóan be tudta vinni azt a néhány ütést, mellyel ismét meggyőzte a pontozókat.
Ezzel szinte biztossá vált győzelme, minden bírónál 20-18-ra vezetett. Hámori már csak egy óriási hajrában bízhatott volna, ám érezhetően a harmadik szakaszra kissé elfáradt és nagy rohamokat nem indított. A kőszegi sportolónak ugyan ebben a szakaszban is volt egy-két villanása, Helifet ráadásul meg is intették, miután kétszer is lebirkózta riválisát a földre, de a magyarnak nem volt esélye a fordításra, s végül egyhangú pontozással kikapott.
A háromfős magyar bokszcsapat így két ötödik hellyel zárta az olimpiát, hiszen Hámori előtt Kovács Richárd (63,5 kg) is a negyeddöntőben kapott ki.

Az ökölvívó Hámori Luca pénteken úgy fogalmazott: nem tudják elijeszteni, mindent meg fog tenni a győzelemért a férfias külsejű algériai Iman Helif elleni negyeddöntőjében a párizsi olimpia szombati versenynapján.
A San Siróban is szárnyalt, hibátlan maradt Európában a Ferencváros labdarúgócsapata: a zöld-fehérek 2-0-ra legyőzték az AC Milant az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
szóljon hozzá!