
Az NB I-ben szereplő Ferencváros labdarúgócsapatának vezetősége szerződést bontott Ricardo Moniz vezetőedzővel. A következő két mérkőzésen Máté Csaba irányítja a zöld-fehéreket.
2013. december 02., 14:272013. december 02., 14:27
A legutóbbi bajnoki mérkőzéseken mutatott gyenge teljesítmény és sikertelen szereplés miatt az FTC vezetősége szerződést bontott Ricardo Moniz vezetőedzővel. „Az elmúlt 8 bajnoki mérkőzésen megszerezhető 24 pontból mindössze 6-ot gyűjtött be az együttes, ami 25 százalékos teljesítménynek felel meg, így a változtatás szükségszerűvé vált” – áll a klub hivatalos indoklásában.
A 49 éves holland szakember 2012 augusztusában vette át a zöld-fehér csapat irányítását, első szezonjában a bajnokságban ötödik lett a gárdával, megnyerte a Ligakupát, majd idén júliusban 2016-ig meghosszabbította szerződését. Vezetésével a 2013-2014-es kiírást is jól kezdte a Ferencváros, de a legutóbbi nyolc bajnokiból mindössze egyet nyert meg.
A legutóbbi, 16. fordulóban hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett a PMFC-től, a klubvezetés ezt követően döntött Ricardo Moniz menesztése mellett. A csapat irányítását az idei, még hátralévő két mérkőzésen Máté Csaba látja el. Az FTC előbb az Újpest elleni Magyar Kupa-visszavágón lép pályára, majd a Videotonhoz látogat a bajnokság 17. fordulójában.
Az NB I 16. fordulójában a Debrecen a sereghajtó Kaposvár otthonában nyert, és ezzel megerősítette vezető helyét. A címvédő Győr fordított a Diósgyőr ellen és az éllovas mögött kilenc ponttal lemaradva ötödik. A Ferencváros hazai vereségével a hetedik helyre csúszott.
NB 1, 16. forduló: Diósgyőr–Győri ETO 1-2, Haladás–Videoton 1-1, Kaposvár –DVSC-Teva 1-2, Puskás AFC–Lombard Pápa 1-0, Paks–Újpest 2-4, Mezőkövesd–MTK 1-0, Ferencváros–PMFC-Matias 1-2, Honvéd–Kecskemét 1-1.
Az élcsoport: 1. DVSC-Teva 36 pont, 2. Videoton 33, 3. DVTK 27, 4. Haladás 27, 5. Győri ETO 27.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!