Hirdetés

Az etnikai problémákat is megoldaná a hokielnök

Az etnikai konfliktusok „leküzdése” az egyik célja Florian Gheorghének, a Román Jégkorongszövetség frissen megválasztott elnökének, aki a helyi döntéshozókkal is felvenné a harcot.

Páva Adorján

2013. november 19., 17:502013. november 19., 17:50

A bő két hónapja lemondott Tánczos Barna korábbi kihívója hétfőn 11 szavazatot kapott az FRHG tisztújító közgyűlésén, míg Olti-Paşca Zoltán, a Brassói Corona részvényese 9-et. Az elnökválasztást gyakorlatilag a harmadik jelölt, a 27 éves Alexandru Butucel döntötte el, aki – miután felmérte, hogy nincs esélye a győzelemre – a hírek szerint az őt támogató három klub szavazatát Florian Gheorghe felé irányította.

Az új elnök megválasztása után – a Gsp.ro beszámolója szerint – kitért a székely és a bukaresti hokivilág közötti ellentétekre is: „Harcolni fogok a helyi döntéshozókkal, és az etnikai jellegű problémák leküzdéséért. Ezek nem természetesek, a sport mindenkié” – idézi a bukaresti sportportál Florian Gheorghét.

Az egykori válogatott jégkorongozó, illetve szövetségi kapitány szerint ugyanakkor a legnagyobb problémák címszavakban a pénz, illetve a szakemberek, a bíráskodás és az utánpótlás-nevelés helyzete.

„Sok hibát követtek el olyan emberek, akik a hoki mellett álltak. A teljes munkavégzést át kell gondolni – fogalmazott a sportvezető, aki 2005-ben az Országos Sportügynökség vezetőjeként is tevékenykedett. – Korábban 63 sportszövetséget, 42 városi klubot és 42 megyei sportigazgatóságot vezettem, és ebben az időszakban semmilyen törvénytelenséget nem jegyeztek fel. Az új vezetőség munkájának teljesen átláthatónak kell lennie.”

Florian Gheorghe hozzátette, a jégkorong mindig is az otthona volt, most pedig nagyon örül, hogy „háza ura” lett. Az FRHG elnöke azt ígérte, az összes klub sorsát szívén viseli majd. Az új elnök támogatja a közös magyar–román–szlovák jégkorongbajnokságot, és további romániai csapatokkal bővítené a Mol Ligát. A legsürgősebb teendő ugyanakkor a romániai bajnokságok elindítása és az utánpótlás-nevelés fellendítése.

A hétfői tisztújító közgyűlésen egyébként alelnököket is választottak: a galaci Mihai Brandabur 11 szavazatot kapott, a csíki Cseke Szilárd 10-et, a gyergyói Bencze Attila pedig 8-at, így előbbi kettő kapott bizalmat. A nyolc tagú Szövetségi Büró tagjai 18 jelentkező közül kerültek ki, az erdélyiek közül Elekes Levente (Csíkszereda) és Miklós Ervin (Sepsiszentgyörgy) lett a vezetőtanács tagja. A főtitkár és a technikai igazgató személyéről, illetve más sürgős kérdésekről a fellebbezési határidő lejárta után, várhatóan december 4-én döntenek.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés