
Az Érsekújvár nem szerepel a jégkorong-Mol Liga 2015/16-os idényében, mivel a szlovák szövetség nem járul hozzá az indulásához.
2015. június 28., 16:452015. június 28., 16:45
Sucharda Ferenc klubelnök elmondta: a szlovák szövetség múlt csütörtöki közgyűlésén az elnököt, Igor Nemeceket újraválasztották, aki nem támogatta a HC Érsekújvár Mol Liga-részvételét.
„Ez alapján egyértelművé vált, hogy semmi esélyünk nincs az indulásra\" – mondta Sucharda Ferenc a Jégkorongblog internetes szaklapnak. – Nem akartam az időt húzni, azonnal tájékoztattam erről a ligát és jeleztem, élni szeretnék a tavaly megszavazott lehetőséggel, egy idényt kihagyunk a Mol Ligából.”
Az érsekújváriak 2014-ben megnyerték a Mol Ligát, míg idén döntősök voltak. A visszalépésükkel kilenc csapat – Miskolc, Dunaújváros, Újpest, Debrecen, Ferencváros, MAC, Fehérvár, Brassó és Csíkszereda – szerepelhet a következő szezonban.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!