
2013. február 26., 07:552013. február 26., 07:55
Az elődöntőben a cseh Kara Trutnov ellen két amerikai légiós kiemelkedő teljesítménye biztosította a sikert: Jennifer Risper 26 pontja mellett 16 lepattanót és 7 gólpasszt ért el, Chrissy Givens pedig 20 ponttal és 8 lepattanóval zárt.
A másik ágon a Diósgyőri VTK a házigazda Valosunt győzte le szintén tengerentúli kosarasai, Brittainey Raven (26 pont) és Lenita Sanford (18) vezérletével. A finálé már az első negyedben eldőlt, 35:8-as aradi vezetés után már csak a különbség volt kérdéses. A korábbi klubja ellen játszó Brosovszky Mónika (20 pont, 4 tripla) ezúttal túlszárnyalta az amerikai légiót (Givens 19, Risper 13, Bartee 12, La Plante 10), a miskolciak legjobbja pedig Bukovszki Mónika (15) volt. „Az ellenfél sokkal erősebb kezdőötösével nem tudtunk mit kezdeni, csak amikor több cseréjük is pályára lépett, akkor tudtunk partiban lenni velük” – ismerte el a két csapat közti különbséget Peresztegi Nagy Ákos, a Diósgyőr szakvezetője.
Női Közép-Európai Liga, elődöntő: Aradi ICIM–Kara Trutnov 85:66, Work Force Diósgyőri VTK–Valosun Brno 90:77. A 3. helyért: Brno–Trutnov 89:78. Döntő: Arad–Diósgyőr 85:58.
Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.
A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.
Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.