Hirdetés

„Vizes” sportolók az év legjobbjai Magyarországon

A barcelonai vizes világbajnokságon aranyérmes sportolókat és edzőiket választották az év legjobbjának a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 56. alkalommal kiírt szavazásán. A szatmárnémeti születésű Osváth Richárd a fogyatékkal élők között vehette át az év férfi sportolója díjat.

Hírösszefoglaló

2013. december 22., 14:552013. december 22., 14:55

Kiváló év áll a magyar sport mögött: a barcelonai vizes világbajnokságon szerzett érmek mellett a budapesti vívó-világbajnokságon is aranyat ünnepelhettek a szurkolók, és a Duisburgban rendezett kajak-kenu világbajnokságon hétszer is elhangzott a magyar himnusz. A díjakat csütörtök este a Syma Csarnokban tartott Sportcsillagok Gálaestjén adták át.

Az év férfi sportolójának járó díjat Gyurta Dániel vehette át, aki 2009 és 2011 után 2013-ban is világbajnok lett 200 méter mellúszásban. A 24 éves úszó – aki harmadik alkalommal érdemelte ki az Év sportolója címet – már a jövőbe tekintett: „Elsősorban a megszerzett címeim megvédése motivál, ugyanis ilyen erősnek még soha nem éreztem magam. Természetesen dolgozunk rajta, hogy 100 méteren is még jobb legyek, Londonban már látszott ennek eredménye.”

A megszerzett világbajnoki címek között nem tud különbséget tenni: „2009 volt az első, az azért fantasztikus, két évvel később legyőztem Kitadzsimát, míg idén sorozatban harmadik vb-aranyamat gyűjtöttem be, amire korábban csak nagyon kevesen voltak képesek.”

A hölgyek között szintén egy úszó, a barcelonai vb-n két aranyérmet (200 és 400 méter vegyes), míg a világkupa-sorozatban 55 érmet szerző Hosszú Katinka nyert. A bajai sportoló szerint az egyetemi tanulmányai befejezése után, immár 24 órában sportoló: „Tökéletes évet zártam, és ennek megkoronázása ez a díj. A tavalyi gyengébb évemet követően számos változás állt be az életemben, ezek együtt elősegítették, hogy ismét a csúcsra jussak. Talán a legfontosabb az edzőváltás és a hazaköltözés. Ennek köszönhetően állandóan profi sportoló, úszó tudok lenni.”

Az év edzője címet Hosszú trénere – aki egyben a férje is –, Shane Tusup érdemelte ki, aki hatalmas megtiszteltetésnek tartja a díjat: „Büszke vagyok a díjra, különösen azért, mert ha ránézek a vándorserlegen szereplő nevekre, akkor arra gondolok, hogy nagy megtiszteltetés ilyen kiváló edzők után megkapni ezt az elismerést.”

A 2013-as magyar sportév gazdagságát jól mutatja, hogy a Bajnokok Ligája győzteseként a Győri Audi ETO női kézilabdacsapata „csak” második lett az év csapata szavazáson. Az első helyet a Barcelonában aranyérmes férfi vízilabda-válogatott szerezte meg, amelynek kispadjára az év elején Benedek Tibor ült le. A játékosként háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Kemény Dénest követte a csapat élén, és világbajnoki címig vezette a megfiatalított válogatottat. Munkája elismeréseként a MSÚSZ az év szövetségi kapitánya díjjal jutalmazta.

Benedek remélte, hogy ezen a szavazáson is első helyen végeznek: „Őszintén szólva bíztam abban, hogy a csapat is és én is megnyerjük ezt a díjat, amire nagyon büszkék vagyunk. Úgy gondolom, hogy ez az elismerés méltó lezárása az idei, sikerekben bővelkedő évnek.”

A Magyar Sportújságírók Szövetsége díjazta a legjobb, fogyatékkal élő sportolókat is: a férfiaknál Osváth Richárd kerekesszékes vívó nyert. A szatmárnémeti vívó a budapesti vívó-világbajnokságon –ahol ezüstérmet szerzett – bizonyította, hogy a 2012-es londoni ötkarikás játékokon begyűjtött bronzérem nem „kicsúszott” eredmény volt.

A nőknél Biatovszki Mira sportlövő, a csapatoknál a női kerekesszékes vívócsapat, a szövetségi kapitányoknál Sós Csaba lett az első, míg az edzőknél Beliczay Sándor – Osváth edzője – végzett az élen.

Az idén harmadszor kiírt közönségdíjat az előző két évhez hasonlóan ezúttal is Michelisz Norbert, a túraautó-világbajnokság korábbi privát bajnoka, idei hatodik helyezettje nyerte.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) különdíját Szabó László Zsolt megbízott vezérigazgató adta át Kamuti Jenőnek; a Magyar Aranylabdát, az esztendő legjobb labdarúgójának járó díjat az idén Huszti Szabolcs érdemelte ki.

Az MSÚSZ életműdíját az 1964-ben Európa-bajnoki bronzérmes, 76-szoros válogatott Fenyvesi Máté labdarúgó kapta, az államtitkári különdíjat pedig Tóth Beatrix Eb-bronzérmes karatés vehette át.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés