Hirdetés

Atlétika: címvédők rossz napja

Hiába állt rajthoz három versenyszámban is a címvédő a hétfő esti öt atlétikai döntőben, egyiküknek sem sikerült megismételnie pekingi győzelmét.

Boros Miklós

2012. augusztus 08., 05:462012. augusztus 08., 05:46

A dominikai Felix Sanchez azonban immár másodszor nyerte meg – az idei szezon legjobb idejével – a 400 méteres gátfutást, ám a szám 35 éves klasszisa nyolc éve volt először aranyérmes. A négy évvel ezelőtti bajnok, az amerikai Angelo Taylor csak ötödik lett. Ugyanazon a távon, de akadályok nélkül a karibi térség új csillaga, a 19 éves Kirani James győzött, felhelyezve Grenadát az éremtérképre.

A nőknél a fehérorosz Nadzeja Osztapcsuk taszította le az új-zélandi Valerie Adamst a súlylökés trónjáról, a rúdugrás „királynője”, az utóbbi időben egyre kevesebbet versenyző Jelena Iszinbajeva pedig csak harmadik lett. Az oroszoknak azonban így is lett aranyérmük: Julija Zaripova a tavalyi világbajnokság után újra meglepte az afrikai középtávfutókat, elsősorban az akadályok gyorsabb vételének köszönhetően ért elsőként célba 3000 méteren.

A keddi selejtezőkben egy másik klasszis is elbukott: a 110 méteres gátfutás kínai sztárja Liu Hsziang, Peking után Londonban is érem nélkül maradt, miután már az első gátban elbotlott.

Férfi 400 m: 1. Kirani James (grenadai) 43,94 másodperc, 2. Luguelin Santos (dominikai) 44,46, 3. Lalonde Gordon (trinidadi) 44,52. Férfi 400 m gát: 1. Félix Sánchez (dominikai) 47,63 mp, 2. Michael Tinsley (amerikai) 47,91, 3. Javier Culson (puerto ricói) 48,10. Női 3000 m akadályfutás: 1. Julija Zaripova (orosz) 9:06,72 perc, 2. Habiba Gribi (tunéziai) 9:08,37, 3. Sofia Assefa (etióp) 9:09,84. Női rúdugrás: 1. Jennifer Suhr (amerikai) 475, 2. Yarisley Silva (kubai) 475, 3. Jelena Iszinbajeva (orosz) 470. Női súlylökés: 1. Nadzeja Osztapcsuk (fehérorosz) 21,36 m, 2. Valerie Adams (új-zélandi) 20,70, 3. Jevgenyija Kolodko (orosz) 20,48.

 

Katonás rend távirányítással

Az Olimpiai Stadionban nemcsak az atlétáknak kell csúcsteljesítményt nyújtaniuk – egyenruhába öltözött segítők armadája áll rajtra készen, hogy rendben folyjék le a párhuzamosan futó viadalok miatt sok koordinációit igénylő szervezés. A futószámok startjai után mintegy húszan lepik el a pályát, hogy az alapvonal mellé vigyék ki a rajtállásokat – minderre mintegy fél percük van, mielőtt a mezőny körbeloholja az ovális pályát. Ettől függetlenül nyoma sincs kapkodásnak és rohangálásnak: mértéktartó sietséggel végzik a munkájukat.

Még fegyelmezettebb a gátakat elhelyező és leszedő brigád – katonás meneteléssel, vezényszavakra, egyszerre veszik el a gátakat, majd teszik ki hosszában két oldalt, hogy a hátuknál jövő „aknaszedő” brigád könnyen tudja feltenni azokat a kisteherautók utánfutóira. A legötletesebb megoldásnak azok a távirányítós játékautók bizonyultak, amelyekkel a partvonalról manővereztek a kalapácsvetés döntője alatt. A nagy sebességű négykerekűeket a pályabírók mellett parkoltak le, majd az elhajított kalapácsokat visszaszállították a dobókörhöz. És még egy csepp benzint sem fogyasztottak közben…

Kiss Csaba, London
 

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés