
Fotó: Barabás Ákos
2016. szeptember 26., 18:202016. szeptember 26., 18:20
Teljesen új felületen, murváról aszfaltra váltva rendezik meg október 6–8. között a romániai ralibajnokság szezonzáró futamát, amely a hagyományokhoz hűen a Hargita Gyöngye Rali lesz. A váltás nem volt egyszerű, mert mint arról a főszervező Ferencz Csaba tájékoztatott: a versenynaptárba eleinte még murvának írták be, és csak utólag fogadták el, hogy mégis aszfalton rendezzék a viadalt. Erre azért volt szükség, mert az utóbbi években sokszor az utolsó másodpercekre készültek el, nehezen haladt az engedélyek beszerzése.
„Voltak olyan napok, amikor azt hittem, meg sem tudjuk rendezni a versenyt, pedig minden elő volt készítve, minden klappolt, és az utolsó pillanatban szóltak, hogy nem mehetsz végig a pályán, mert mi úgy döntöttünk – normális magyarázatot pedig nem adtak\" – vázolta a helyzetet. A váltás mellett szólt az is, hogy a korábbi murvás szakaszokat sorra leaszfaltozták a megyében. „Emiatt is kerültünk olyan helyzetbe, hogy aszfaltra kellett váltanunk, de így a Hargita Gyöngye Rali hosszú éveken keresztül benne lehet a versenynaptárban\" – folytatta Ferencz. A hargitai viadalon legutóbb 18 éve, 1998-ban száguldoztak aszfalton, igaz, akkor csak a második napon tértek át a murváról.
Régi géppark, új szuperspeciál
Annak ellenére, hogy gyakorlatilag teljesen új verseny lesz – öt új gyorsasági szakasszal és egy szuperspeciállal –, a géppark továbbra is a székelyudvarhelyi központban lesz felállítva (a II. Rákóczi Ferenc és a Kossuth Lajos utcában), a csapatbemutató helyszíne pedig ismét a Márton Áron tér lesz. „Minél kevesebb gondot akarunk okozni a városi forgalomban, ezért elköltöztetjük a szuperspeciálist, a forgalomtól elzártabb helyen lesz megrendezve. A kicsi vasútállomástól fog indulni, a versenyzők a sportcsarnok felé hajtanak, majd lemennek a strandig, ott megfordulnak, visszajönnek a sportcsarnokig, a cél pedig a Művelődési Ház mellett lesz. Ezt biztonságosabban meg lehet szervezni, és több hely lesz a nézőknek is\" – fejtette ki a Hargita Rali megálmodójáról, Dietrich Árpádról elnevezett szakasszal kapcsolatban a főszervező.
A jövő szerdán és csütörtökön tartandó pályabejárás után a rali pénteken délután kezdődik, az első szakasz a Patakfalva–Homoródszentmárton közti 6,44 km-es táv lesz, majd a Homoródszentpál–Karácsonyfalva gyorsasági következik (6,27 km), ezután Lövétéről rajtolnak, a befutó pedig Kalibáskőn lesz (13,62 km). Utóbbi egyben Power Stage lesz, így külön díjazzák a szakaszon leggyorsabban átszáguldó pilótákat. Este hat órakor kezdődik a szuperspeciális az udvarhelyi sportcsarnok és a strand környékén.
Szombaton reggel Parajdról indulnak. Átmennek a Bucsinon Borzontig – ez a szakasz 28,8 km hosszú lesz, és egyben az idei román ralibajnokság leghosszabb távja. Ezt a Gyergyóújfalu–Libán (12 km) szakasz követi. Egy gyors szervizelés után kezdődik a rali utolsó szakasza, a Patakfalva, Szentpál és Lövéte gyorsaságiakat további kétszer fogják teljesíteni a versenyzők.
Borsot törnek az orruk alá
A ralibajnokság utolsó futama előtt az már eldőlt, hogy a kolozsvári Napoca Rally Academy fiatal tehetsége, a 22 éves Simone Tempestini megvédte bajnoki címét, de más kategóriákban Székelyudvarhelyen avatnak győztest. Ferencz elmondása szerint emiatt a teljes mezőny jelen lesz majd a Hargita Ralin, és több magyarországi páros is jelezte indulási szándékát.
A főszervező szerint egyébként a bajnokságot rendező bizottság vezetői továbbra is nehezményezik, hogy a Hargita Gyöngye Rali része a versenynaptárnak.
„Most már eljutottunk arra a szintre, hogy borsot tudunk törni a hagyományos, nagy városokban rendezett raliversenyeknek. Szerencsénkre Hargita megyében nagyon magas szintű versenyeket lehet szervezni, be tudunk tartani minden szabályt. Szerintem a Hargita Gyöngye Rali és egy-két másik verseny szervezői követik csak az előírt sémát. Ezelőtt Jászvásáron voltam, amit gyakorlatilag a legjobb romániai ralinak tartanak az ottani szervezők. Azonban nem tartották be a szabályokat, kompakt versenyt kellett volna rendezniük, 2–3 naposat, ehelyett egyhetesre nyújtották\" – tette hozzá Ferencz.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!