
Fotó: MTI
2010. augusztus 13., 10:402010. augusztus 13., 10:40
Mindkét magyar jól rajtolt, de a négyes pályán úszó francia Camille Muffat elhúzott a pillangóban, és a hátúszásban is tartotta előnyét. Mellúszásban azonban nemcsak Verrasztó és Hosszú, de a 400 női vegyest az Eb-n előttük megnyerő brit Hannah Miley is utolérte a franciát, így az utolsó ötvenre, a gyorsúszásra szinte együtt fordultak.
A közönség által őrületesen biztatott magyarok ekkor mintha más sebességfokozatba kapcsoltak volna, és 25 méterrel a cél előtt már csak egymással küzdöttek az aranyért. A benyúlás Hosszú Katinkának sikerült jobban, egy századdal, új Eb-csúccsal előzte meg honfitársát, aki így a két évvel ezelőtti, eindhoveni kontinenstornát követően ismét ezüstérmet szerzett ebben a számban. Hosszú pedig a tavalyi, római vb után, ahol 400 vegyesen nyert, immár egy Európa-bajnokságon is a dobogó legmagasabb fokára állhatott.
„Annak örültem volna a legjobban, ha mindketten elsőként érünk a célba, és együt állhattunk volna a dobogó legmagasabb fokára. Lenyűgöző volt a finis, végig hallottam a közönség buzdítását” – lelkendezett Hosszú.
A közönség két elődöntő közben pihenhette ki az izgalmakat – 100 méter női pillangóban Dara Eszter a nyolcadik idővel jutott be a fináléba, míg 100 férfi gyorson a nagypályán eddig csak váltóban jeleskedő orosz Jevgenyij Lagunov jobb időt úszott, mint az olimpiai bajnok és címvédő francia Alain Bernard. Ezt követően azonban ismét felszöktek a pulzusszámok, hiszen következett a 200 méteres férfi mellúszás döntője, benne a négyes pályán a világbajnok Gyurta Dániellel.
A rajtnál már senki sem bírt ülni az izgalomtól, majd a közönség már az első mozdulatoktól kezdve megpróbálta ütemes kurjongatással megadni az alaphangot a karmozdulatokhoz. Gyurta féltávnál vette át a vezetést, és ekkor már a szurkolók ritmusos buzdítása totális hangkáoszba csapott át, ami egészen a célig hajtotta a mezőnyt magabiztosan uraló magyart. Gyurta szintén Eb-csúccsal szerezte meg első kontinensbajnoki címét, az egyes pályán úszó Molnár Ákos pedig végül nyolcadikként ért célba.
| Gyurta Dániel (Fotó: MTI) |
„A világ- és az Európa-bajnoki arany után szeretnék triplázni, nagyon hajtok majd a londoni olimpiai aranyra is, úgy érzem, jó úton vagyok.
A selejtezők és az elődöntők inkább a taktikáról szólnak, ezért úsztam most az első százon is gyorsabban, mint ahogy az megszokott volt tőlem” – értékelt a döntőt követően Gyurta.
A csattanó a végére maradt: a nap utolsó fináléjában, 4×200-as női gyorsváltóban a magyar csapat óriási bravúrt hajtott végre. Az elsőként úszó Mutina Ágnes óriási tempót diktálva húzott el a mezőnytől, így a pillangó-elődöntőben kimerült Dara Eszter úszása után is még a franciákkal holtversenyben érkezhetett Hosszú Katinka.
A szintén kimerült klasszis azonban stílusiskolát bemutatva vette vissza a vezetést, a végére pedig Verrasztó Evelyn kergette az őrületbe a szemének hinni nem akaró nézőket – immár tökéletes benyúlással hódította el a magyar küldöttség negyedik aranyát az Eb-n.
Az első döntőben 800 méter gyorson megszületett a román küldöttség eddigi legjobb helyezése: a 2004-ben 200-on olimpiai bajnok Camelia Potec az ötödik helyen ért célba.
férfiak, 200 m mell:
1. Gyurta Dániel (magyar, 2:08.95 – Európa-bajnoki csúcs),
2. Alexander Dale Oen (norvég, 2:09.68),
3. Hugues Duboscq (francia, 2:11.03)…,
8. Molnár Ákos (magyar, 2:12.76).
200 m pillangó:
1. Pawel Korzeniowski (lengyel, 1:55.00),
2. Nyikolaj Szkvorcov (orosz, 1:56.13),
3. Jonnisz Drimonakosz (görög, 1:57.10).
50 m hát:
1. Camille Lacourt (francia, 24.07 – Európa-bajnoki csúcs),
2. Liam Tancock (brit, 24.70),
3. Guy Barnea (izraeli, 25.04).
Nők: 800 m gyors:
1. Lotte Friis (dán, 8:23.27),
2. Cyriell Ophelie Etienne (francia, 8:24.00),
3. Federica Pellegrini (olasz, 8:24.99)…,
5. Camelia Potec (román, 8:26.81).
200 m vegyes:
1. Hosszú Katinka (magyar, 2:10.09 – Európa-bajnoki csúcs),
2. Verrasztó Evelyn (magyar, 2:10.10),
3. Hannah Miley (brit, 2:10.89).
100 m hát:
1. Gemma Spofforth (brit, 59.80),
2. Elizabeth Simmonds (brit, 1:00.19),
3. Jenny Mensing (német, 1:00.72).
4×200 m gyorsváltó:
1. Magyarország (Mutina Ágnes, Dara Eszter, Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn – 7:52.49),
2. Franciaország (7:52.69),
3. Nagy-Britannia (7:55.29).
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.