Hirdetés

Arany Lacinak

Ezüst- és bronzéremnek már örülhettek eddig a magyar szurkolók a Budapesten zajló vizes Európa-bajnokságon, de az úszószámok tegnapi fináléi előtt már láthatólag aranyra „rendezkedtek be”.

Kiss Csaba

2010. augusztus 12., 10:392010. augusztus 12., 10:39

A 200 méteres férfi vegyesúszásban címvédő és a döntőbe a legjobb idővel bejutó Cseh László neve ugyanis megtöltötte a lelátók eddig foghíjas széksorait is, az eddig hatszoros kontinensbajnok hazai sztár bejelentése pedig valóságos eksztázist váltott ki a lelátókon.

A lelkesedést azt sem vetette vissza, hogy az első stílusban, pillangóban az egyes pályán úszó német Markus Diebler húzott el, hiszen következett Cseh erős száma, a hát, amelyen mindig megnyugtató előnyt kell szereznie a számára gyengébb, míg a nagy európai rivális, az osztrák Markus Rogan számára az egyetlen esélyt jelentő mellúszásra.

A terv most is sikerült, hiszen egy apró karlendítéssel, de Csehnek sikerült elsőként fordulnia az utolsó 50-et jelentő gyorsúszásra. Már negyed testhossz is volt az előnye az osztrákkal szemben, amikor Rogan elindított egy utolsó hajrát, a közönség azonban a magyar úszót is űzte előre, így még a kissé elnézett benyúlás ellenére is sikerült három századdal győznie, megszerezve a magyar küldöttség első aranyát, és egyben negyedik érmét a kontinenstornán. Járt hát a Szép volt, Laci! feliratú élőkép, amelyet a legnagyobb szektorban ülők raktak ki a sikersportoló tiszteletére.

Éremesély pedig a mai versenynapra is maradt, hiszen 200 méter női vegyesúszásban Hosszú Katinka a második, Verrasztó Evelyn pedig a harmadik idővel jutott be a fináléba – kettőjük között csupán 2 ezredmásodperc volt a különbség. Gyurta Dániel szintén hozta a kötelezőt 200 méter mellen, hiszen több mint másfél másodpercet vert a mezőnyre. Ebben a versenyszámban is két magyar áll majd rajthoz a fináléban: Kovács Ákos a hetedik idővel az első pályáról próbálkozhat.

A közönség egy másik Gyurtáért, Dániel öccséért, Gergelyért is szoríthatott, aki a versenynap első döntőjében, férfi 1500 méter gyorson indult. A tavalyi ifjúsági Eb-n ebben a számban aranyérmes Gyurta Gergely első felnőttvilágversenyén az élbolytól leszakadva sokáig biztos ötödiknek tűnt, de a végére elfogyott az ereje, és végül nem tudott feljebb lépni az elődöntőben elért hetedik helyről. Pedig a közel negyedórás verseny alatt a hangosbemondó folyamatosan fenntartotta a szurkolók érdeklődését, miközben a medencében küszködőknek a punktól a popig változatos stílusú zeneszámokkal szolgáltattak ritmust.

Valószínűleg nem ennek hatására, de sokáig érlelődött a meglepetés, hiszen a 2008-as ifjúsági kontinensbajnok Feröer-szigeteki Pal Joensen hamar elhúzott a mezőnytől. Az utolsó 200 méterre azonban a francia Sebastien Rouault átvette a vezetést, és sikerült is aranyra váltania a négy évvel ezelőtti kontinenstornán ugyanitt szerzett ezüstérmét. „Azt hiszem, ez volt országom első érme egy világversenyen, de úszásban biztos. Már csak azért is büszke vagyok az eredményemre, mert otthon csak rövidpályás medencében tudok készülni” – lelkendezett a Margitsziget talán legboldogabb ezüstérmese.



Budapesti úszó-Európa-bajnokság, a harmadik, tegnapi nap döntőinek eredményei

Férfiak:
1500 m gyors:
1. Sebastien Rouault (francia, 14:55.17),
2. Pal Jönsen (feröeri, 14:56.90),
3. Samuel Pizzetti (olasz, 14:59.76)…,
7. Gyurta Gergely (15:19.27).

200 m gyors:

1. Paul Biedermann (német, 1:46.06),
2. Nyikita Lobincev (orosz, 1:46.51),
3. Sebastiaan Verschuren (holland, 1:46.91).

200 m vegyes:

1. Cseh László (1:57.73 – Európa-bajnoki csúcs),
2. Markus Rogan (osztrák, 1:58.03),
3. Joe Roebuck (brit, 1:59.46)…,
6. Verrasztó Dávid (2:00.72).

Nők
100 m mell:

1. Julija Jefimova (orosz, 1:06.32),
2. (megosztva): Rikke Möller Pedersen (dán, 1:07.36), Jennie Johansson (svéd, 1:07.36).

100 m gyors:
1. Francesca Halsall (brit, 53.58),
2. Aljakszandra Herszimenija (fehérorosz, 53.82),
3. Femke Heemskerk (holland, 54.12)…,
5. Verrasztó Evelyn (54.33).

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés