Hirdetés

„Normális” változás: Brassóban játsszák újra a hokikupadöntőt

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Az előzetesen bejelentett galaci helyszín helyett Brassóban játsszák újra március elsején a felnőtt férfi jégkorong-Román Kupa korábban félbeszakadt Csíkszeredai Sportklub–Steaua döntőjét.

2016. február 17., 17:472016. február 17., 17:47

Ezzel a megoldással pedig már a moldvai helyszín ellen tiltakozó hargitai együttes is elégedett – mint azt Hodos László klubelnök lapunknak megfogalmazta: „ez így normálisabb\".

A kupameccseknek decemberben Gyergyószentmiklós adott otthont, de a finálé 7-2-es csíki vezetésnél félbeszakadt, amikor két világítótest kigyulladt, és a csarnokot ki kellett üríteni. Mivel a találkozót nem tudták 24 órán belül folytatni, ezért a sportági szövetség (FRHG) 0-0-s állásról játszatja újra a meccset. A hónap elején kijelölt galaci helyszín ellen viszont fellebbezést nyújtott be a Sportklub, így most örömmel fogadták, hogy az FRHG figyelembe vette az általuk felsorakoztatott érveket, és nem döntött egy olyan gárda ellen, amelyik a válogatott keretének csaknem háromnegyedét biztosítja.

Hodos rámutatott: Brassó földrajzilag közelebb található, a pálya is jobb, illetve az azt követő bajnoki programjukat sem nehezíti meg a barcasági kiszállás. A kupameccsek után ugyanis épp a címvédő Dunărea ellen játszanak, így ha Galacon lett volna a finálé, plusz négy napot kellett volna ott tölteniük. Hodos szerint a helyszínváltozás az elmúlt napok megbeszéléseinek az eredménye: így a Digi Sport élőben sugározza majd a 18 órakor kezdődő finálét.

Az alapszakaszban listavezető Csíkszereda különben szombaton a Brassói Coronát fogadja a bajnokságban, miközben a Gyergyószentmiklósi Progym pénteken és szombaton Galacon szerepel, a Steaua pedig a sereghajtó Sportul Studențesc elleni két meccsét játssza le.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés