Hirdetés

Anghel Iordănescu aggódik az észak-írországi Eb-selejtező előtt

Radikális programváltoztatásra kényszerült Anghel Iordănescu, Románia labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya a hétvégi Észak-Írország elleni, idegenbeli Európa-bajnoki selejtező előtt. 

2015. június 08., 16:272015. június 08., 16:27

A szakember a csapat hétfőn megkezdett hivatalos felkészülése előtti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy szeretett volna egy „aktív vakációt\", amely során a játékosokkal és azok családjával közösen elmentek volna Ausztriába, a hegyekbe.

„Sajnos ezt nem lehetett, ezért megpróbáltunk egy pár napos szünetet adni a fiúknak úgy, hogy közben ez ne legyen negatív hatással erőnléti állapotukra\" – magyarázta. Meglátása szerint elképzelése meghiúsulásában közrejátszott az is, hogy a Liga 1 hétközi fordulókkal zsúfolt hajrája túl későn fejeződött be. „Nem tudom, hogy mások hogyan látják, de amikor a selejtezőcsoport első két helyezettje mérkőzik meg egymással, annak nagyon nagy fontossága van\" – fűzte hozzá, hangsúlyozva, hogy legfontosabb összecsapásuk alaposabb felkészülést igényelt volna.

Az elmúlt héten azokkal dolgozott, akik klubjuknál kevesebbet léptek pályára, de ez sem ment zökkenőmentesen, mert a futballisták szakaszokban érkeztek. „Nagyon nehezen tudtunk kidolgozni egy normális programot\" – ismerte el. Rámutatott arra is, hogy több futballistának lejárt a szerződése, lelkileg pedig megterheli őket a csapatkeresés. „Nem egyszerű ilyen körülmények között önbizalmat adni nekik\" – tette hozzá.

Leginkább viszont a futballisták egészségügyi állapota miatt aggódik, mert tájékoztatása szerint összesen nyolcuknak problémái vannak. Costel Pantilimon nem játszhat, Raț és Sânmărtean pedig még Belgrádban van kezelésen.

„Legyen egyértelmű. Nem én küldtem őket oda. Nem én döntöttem. Ők szerették volna és én beleegyeztem\" – szögezte le. Keșerűnek és Gardoșnak dagadt a bokája, így eddig csak könnyed különedzést tudtak csak végezni. Săpunarunak a hátával vannak gondjai, Marica és Tănase pedig már korábban feliratkozott a sérülés miatt hiányzók listájára. „Többük esetében nehéz lenne megjósolni, hogy pályára léphetnek-e\" – figyelmeztetett.

A mérkőzést megelőző hivatalos felkészülést hétfő délután kezdték Mogoșoaián, és a tervek szerint napról napra kell egy picivel közelebb kerülniük a szombatra remélt csúcsformához. Iordănescu újranézte az észak-írek korábbi mérkőzéseit, és ismét megállapította, hogy ellenfelüknek erős kerete van, játékosállományuk már a bukaresti találkozón is gondot okozott. „Egészen biztos, hogy nehéz mérkőzésünk lesz\" – mondta.

Hozzátette, hogy az észak-íreknek előnyt jelent az is, hogy két felkészülési mérkőzést játszottak, amely révén versenyritmusba kerültek. A válogatottba most visszatérő Cristian Săpunaru sem érzi magukat favoritnak, szerinte ötven-ötven százalék az esélyük.

A szombat esti mérkőzésig viszont Románia (13 pont) még biztosan vezeti az F csoportot a jelenleg második Észak-Írország (12) előtt. A hatos harmadik helyen álló Magyarország (8) ugyancsak idegenben mérkőzik meg a negyedik finnekkel (4). Románia 2-0-ra nyert novemberben az észak-írek ellen Bukarestben, míg Magyarország 1-0-ra verte Budapesten a skandinávokat. n Krónika

Ragaszkodik a pénzéhez a Liga 1

Nem mondanak le pénzükről a hazai élvonalbeli labdarúgóklubok, ezért elutasították a Liga 1 mérkőzéseinek televíziós közvetítési jogát birtokló Intel Sky Broadcast kérését a tavaly megkötött szerződés értékének csökkentéséről.

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) hétfői közgyűlésén a tagok felhatalmazták Gino Iorgulescu ligavezetőt, hogy meggyőzze a máltai céget az eredeti megegyezés betartásáról, ellenkező esetben kilátásba helyezték a szerződés egyoldalú felbontását. Az LPF, mint ismert, tavaly pályázat meghirdetése nélkül öt évre rábízta a máltai vállalatra a mérkőzések közvetítési jogának értékesítését.

Cserébe összesen 27,5 millió eurót kellene kapnia, de a Skynak további egymillió eurót kell fizetnie a Ligakupa közvetítéséért, valamint húsz százalékát a tévészolgáltatók mérkőzésenkénti reklámbevételének. Iorgulescu hétfőn sajtótájékoztatón közölte, hogy annak idején nem volt ennél jobb ajánlata.

„Június 19-én lesz egy újabb közgyűlésünk, amikor a folytatásról döntünk. Ha a cég nem tartja be a szerződésben vállaltakat, akkor az LPF egyoldalúan felbonthatja azt. Kártérítés a bíróságon kérhető, de nagyon hosszú határidőkkel, ami nem kedvez nekünk\" – magyarázta az LPF első embere.

A Sky 5-6 millió euróval szeretne kevesebbet fizetni, olyan körülmények között, hogy a bajnokság 2015–2016-os szezonját az ő kérésére szervezik 18 helyett 14 csapat részvételével, rájátszásos rendszerben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés