Amerikába tart az Európa legjobbjai közé sorolt csíki hokis tehetség

– Mikor kezdtél hokizni, kik voltak az első edzőid?

–Négyévesen, 2000-ben tanultam meg korcsolyázni, 5 évesen pedig id. Antal Előddel kezdtem el tanulni a hoki ábécéjét. Ezt követően Geréb István és Molnár Attila csapatában játszottam, Geréb volt Csíkszeredában a leghosszabb ideig a főedzőm. Később felkerültem Prakab Gábor és Antal Károly csapatába, ahol a nálam két évvel idősebbek csapatát erősítettem.

Részt vettünk a román és a magyar kölyökligában, ahol az egyik idényben mindkét korosztályos bajnokságot veretlenül nyertük meg. Nyolcadikos koromban játszottam utoljára a Csíkszeredai ISK színeiben, abban az esztendőben Gál Sándor volt az edzőm. Az 1–4. osztályt a Nagy Imre Általános Iskolában végeztem, az 5–8-at pedig a Márton Áron Gimnáziumban. Jól ment a tanulás is, utóbbi iskolába felvételiztem a 9. osztályba, majd ugyanazon a nyáron próbajátékra mentem Németországba.

– Testnevelő szakos tanár szüleidtől – akiknek három éven keresztül komoly anyagi erőfeszítésébe került a németországi kollégium kifizetése – tudjuk, hogy a német szakemberek nagyon meg vannak elégedve játéktudásoddal. Milyen volt a beilleszkedés, milyen az ottani felkészülés, a bajnokság?

– A csíkszeredai születésű, hosszú ideig a német bajnokságban játszó Keresztes Ottó irányított a krefeldi csapathoz. A próbajáték után az ottani edzők azt mondták, ha én is akarom, maradhatok. Az első hónapban nem is jártam iskolába, csak napi intenzív német nyelvórákra, majd hamar beilleszkedtem az ottani középiskolába, ahol most a 11. osztályt fejezem be. A Krefelder EV81 csapatához igazoltak le, azóta ott játszok, ez az együttes a tízcsapatos DNL-ben (Deutche Nachwuchs Liga) szerepel, és rendszerint bejut a rájátszásba.

Tavaly elődöntősök voltunk, idén sajnos már az első körben kiestünk. Ebben a ligában 20 év a felső korhatár, tehát még két évet játszhatok. Komoly ott a felkészülés, minden németes pontossággal zajlik, rendszerint napi 2 edzés van, egy száraz és egy jeges, de a vakációkban három foglalkozás is szokott lenni. Sok mérkőzést játszunk, az 5-10 meccses előszezont rendszerint egy 36 mérkőzéses alapszakasz követi, majd a rájátszás.

– Hogyan kerülhet fel valaki a fiatal európai játékosok listájára, akik esélyesek bekerülni az NHL-be?

– Az első németországi idényemben valószínűleg jó benyomást kelthettem, mert megkeresett egy németországi menedzser, aki azt ajánlotta, hogy egyengeti utamat, ha majd vele írom alá az első profi szerződésemet. Ő küldte el nekem azt a kérdőívet, amelyet eljuttatott az NHL-hez. Az első nemhivatalos listán még nem voltam rajta, de a második, végleges listán már ott szerepeltem. Tőle, a német menedzseremtől tudtam meg a jó hírt, ennek ő is, én is nagyon örültem.

Ez azt jelenti, hogy Európa legjobb 140 ifjúsági, 17–19 éves jégkorongozója között vagyok nyilvántartva. Ezen a listán 1994-es, 1995-ös és 1996-os születésű játékosok szerepelnek, és én, aki 1996-ban születtem, elméletileg még a következő két esztendőben is rajta lehetek.

– A Román Jégkorong-szövetség honlapján megjelent és az Agerpres hírügynökség által közzétett hír szerint ösztöndíjat kaptál a Pittsburgh State Universitytől. Hogyan fogadtad ezt a hírt?

– Bár így lenne, de én erre vonatkozó hírt nem kaptam senkitől, nincs tudomásom ilyen jellegű ösztöndíjról. Az észak-amerikai profi jégkorongliga draftját, játékosbörzéjét idén június végén tartják Philadelphiában. Én csak akkor utazok az Egyesült Államokba, ha hivatalos értesítést, hivatalos meghívót kapok erre.

– Ha most nem foglalják le a játékjogod az észak-amerikai jégkorongligában, akkor hol folytatod pályafutásodat?

– Németországban be szeretném fejezni a középiskolai tanulmányaimat, és ott játszani. Egyébként a város felnőtt csapata, a Krefeld Penguine – ahol a szintén csíkszeredai születésű, magyar válogatott Sofron István is játszik – már jelezte, hogy profi szerződést szeretne kötni velem. Azt is elmondták, hogy ilyen fiatalon csak német állampolgárként tudnék érvényesülni, ajánlották, hogy vegyem fel a német állampolgárságot. Tudni kell, hogy a német felnőtt bajnokságban minden csapatnál tíz-tíz külföldi van, többnyire kanadai és amerikai játékosok.

– Élőben láthattad Brassóban a Corona–Csíkszeredai HSC bajnoki döntő utolsó, hetedik mérkőzését. Mi a véleményed erről a találkozóról? A színvonalat tekintve egy ilyen mérkőzést hová helyeznél Németországban?

– Nagyon sajnálom, hogy vereséget szenvedett a Sportklub. Minden hokibajnokságot követek, rengeteg hokimeccset láttam, de sehol se találkoztam olyan esettel, hogy egy ilyen döntő fontosságú meccsen, az utolsó percekben kettős emberelőnybe kerüljön az egyik fél. Főleg, hogy nem láttam semmilyen szabálytalanságot. De hangsúlyozom, hogy nem csak a bírókon múlott a csíkiak sikere. Ilyen levonulás nem történik Németországban, de ehhez hasonló bíráskodással sem találkozunk. A Brassó–Csíkszereda meccs egy jó német második ligás találkozónak felel meg. És a német második liga egy erős bajnokság.