Hirdetés

„Felemelő” erdélyi siker: Martin bronzérmes

Bronzérmet szerzett Răzvan Martin a 69 kilogrammos súlycsoportban, a 20 éves, kolozsvári születésű, a Besztercei CSM színeiben versenyző súlyemelő egyetlen kilóval maradt le az ezüstéremről.

Boros Miklós

2012. augusztus 02., 08:132012. augusztus 02., 08:13

A kategóriát végig a kínai Lin Csing-feng uralta, őt megközelíteni sem tudták a többiek, Martin viszont a lökés után 152 kilóval a második helyen állt. Szakításban viszont az addig csak 5. indonéz Triyatno 188-at ért el, a román pedig csak 180-at, bár megpróbálkozott a 182-vel is, ami ezüstérmet ért volna. Végül csak 3. lett az ázsiai súlyemelők uralta kategóriában, egyedüli európaiként az első öt helyezett között.

Triyatno Pekingben is egy kolozsvári súlyemelővel, Antonio Bucival „tolt ki”, utolsó kísérletével szorítva le őt a dobogóról. Martin 16 éves szünet után szerzett olimpiai érmet súlyemelésben Romániának, utoljára a szakszövetség jelenlegi elnöke, Nicu Vlad volt szintén harmadik Atlantában.

„Az aranyért jöttem, de a kínai túl erős volt. Az ezüst elvesztése sem bánt, a bronz is nagyon szép. Nem akarok itt megállni, 2016-ban a riói játékokon is versenyezni szeretnék” – nyilatkozta Martin, aki négy éve, mindössze 16 évesen is indult már az olimpián, és akkor a 19. helyen végzett. A nőknél tegnap este a 69 kg-osok között Roxana Cocoş ezüstérmes lett: öszesítésben 256 kg-mal zárt az észak-koreai Rim Jong Szim (261 kg) mögött.

Férfi 69 kg: 1. Lin Csing-feng (kínai) 344 kg, 2. Triyatno Triyatno (indonéz) 333, 3. Răzvan Martin (román) 332. Női 63 kg: 1. Maja Maneza (kazah) 245 kg – olimpiai csúcs, 2. Szvetlana Carukajeva (orosz) 237, 3. Christine Gerard (kanadai) 236.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés