Hirdetés

„Éhezők viadala”: lemondott a Bihar FC edzője

Becsületbeli ügyként jelentette be lemondását Alexandru Pelici, a Nagyváradi Bihar FC másodosztályos labdarúgócsapatának vezetőedzője, miután 9. forduló után továbbra is nyeretlenül sereghajtók a bajnokság második csoportjában.

2014. október 19., 17:282014. október 19., 17:28

„Ha nem megy, hagynod kell, hogy jöjjön valaki más a helyedre. Ahogy nekem korábban sikerült helyreraknom a csapatot, amikor nehéz helyzetben átvettem, úgy remélem, hogy utódomnak is sikerül majd elérnie a célkitűzést” – közölte a Slatina elleni, hazai pályán jegyzett gól nélküli döntetlen után a temesvári szakember, aki 2014 elején szerződött a Körös-parti piros-kékekhez.

Az elmúlt szezonban ugyan még sikerült kiharcolniuk a Liga 2-ben való bennmaradást, a mostani idényben viszont egyre távolabb kerülnek ettől az céltól. „Valami gátat szab annak, hogy gól lőjünk. Talán az edzőváltás okozta sokk segíteni fog. Kérem azokat, akiknek lehetőségük van, segítsenek a Bihar FC-n, mert idén nagyon sokszor úgy éreztem, hogy olyanok vagyunk, mint egy evező nélkül hagyott csónak az óceán közepén” – magyarázta az edző. Hozzátette: sajnálja, hogy nem tudott többet elérni, de megtiszteltetés, hogy ilyen nagy múltú csapatot irányíthatott.

Pelici rámutatott ugyanakkor a klubnál uralkodó áldatlan állapotokra is, elmondása szerint ugyanis nem egyszerű bármit is elérni olyan körülmények között, amikor nincs lehetőség edzőtáborba menni, az étkezdei alkalmazott csak „sajnálatból” biztosítja továbbra is az ebédet, amely nem lett kifizetve, a kiszállásokra pedig csak a mérkőzés napján tudnak elutazni autóbusszal.

Mindezt Viorel Nemeș, a klub elnöke is elismerte. „Amikor átvettem a klub menedzsmentjét, már kész költségvetést kaptam. A pénz nagyrészt már el is fogyott – ami kevés maradt, azt valahogy be kell osszuk az év végéig. Más lesz 2015-től, mert akkor új költségvetést kapunk. Azt is el kell mondani, hogy miközben más csapatoknál ezer euró feletti fizetések vannak, nálunk csak ez alatti összegekről beszélhetünk” – magyarázta, hozzátéve, hogy ő is fontolóra vette a távozását.

A csődvédelem alatt álló Bihar FC költségeit, mint ismert, korábban a nagyváradi helyi önkormányzat és a Bihar Megyei Tanács fele-fele arányban finanszírozta, ám a városvezetés nyár óta már megvonta támogatását a futballcsapattól, szponzorok hiányában pedig minden kiadás a megye büdzséjét terheli.

Hogy mi lesz a Bihar FC sorsa, az továbbra is kérdéses, mert a kisebb tartozásokat a napokban ugyan törleszteni fogják, ám hosszú távon bizonytalan a csapat sorsa. Nemeș egyelőre Bihar megyei edzővel akarja ideiglenesen biztosítani a kispad irányítását, és továbbra is bíznak abban, hogy fel tudnak majd kapaszkodni a táblázat „biztonságos” részébe.

Liga 2, második csoport, 9. forduló: Temesvári Poli–Szatmárnémeti 3-0, Bihar FC–Slatina 0-0, Resicabánya–Tatrang 2-1, Râmnicu Vâlcea–Karánsebes 4-1, Pankota–Fortuna 2-2.

Az élmezőny állása: 1. Resicabánya 9 mérkőzés/20 pont, 2. Temesvár 8/18, 3. Mioveni 8/14, 4. Rm. Vâlcea 9/12, 5. Fortuna 8/12, 6. Tatrang 8/8.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés