Hirdetés

A vb-győztesek nélkül is remekeltek a magyar úszók

Három legjobbja, a decemberi világbajnokságra készülő Hoszszú Katinka, Cseh László és Gyurta Dániel nélkül is remekelt a magyar úszóválogatott Eindhovenben, a vasárnap zárult rövid pályás Európa-bajnokságon, ahol 9 érmet, benne 6 aranyat nyert.

2010. november 30., 10:222010. november 30., 10:22

„Világbajnokaink nem voltak velünk, mégis parádésan helytállt a csapat a hollandiai Eb-n - összegzett elégedetten Kiss László szövetségi kapitány az MTI-nek. – A nyári, budapesti nagymedencés Európa-bajnokságon szintén hat aranyat szereztünk, az ifiolimpián négyet, úgyhogy egyre bizakodóbban várhatjuk a 2012-es nyári játékokat, reményteljes gárda épül Londonra. Egyre erősebb a csapat, amelyben akár három olimpia is benne van.”

A szakvezető szerint külön kiemelendő az eindhoveni együttesből az egyformán kétszeres Európa-bajnok Jakabos Zsuzsanna és Verrasztó Evelyn. „A 200 pillangón is győztes Zsu egy olyan kemény szám, mint a 400 vegyes megnyerése után szinte közvetlenül lett negyedik 100 pillangón úgy, hogy élete legjobbját úszta, a 200 és 100 vegyesen első, 200 gyorson harmadik Evelyn fantasztikusan jól versenyzett, bátyja, Dávid a 400 vegyesen aratott sikerével hozta a kötelezőt, a 400 gyorson Európa-bajnok Mutina Ági a táv második felében félelmetesen nagyot teljesített. Három ifjúsági olimpiai bajnokunk is letette névjegyét a felnőttek között, Kapás Boglárka második helye 800 gyorson önmagáért beszél, Biczó Bencének 200 pillangón alig 4 század hiányzott az ezüsthöz, a 200 háton országos rekordot elért Bernek Petit pedig csupán 9 század választotta el a bronztól, szóval jól állunk.”

Az eindhoveni sikerek nyomán Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke is boldogan fogadhatta a gratulációkat: „Az idei eredmények után talán érzékelhető, hogy az úszásra lehet számítani, bizakodva várhatjuk a londoni olimpiát, ahol 3-5 aranyéremesélyünk lehet.”

A december 15–19. közötti dubaji vb előtt – ahol a világbajnok trió mellett ott lesz a két Verrasztó, továbbá Jakabos és Mutina is – Kiss László csak a betegségektől tart. „Maradjunk annyiban: nagyon remélem, hogy jól fogunk szerepelni ott is, csak előtte nehogy bármelyik gyereket is utolérje az influenza.”

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés