2008. szeptember 12., 00:002008. szeptember 12., 00:00
Vasárnap a Sportklub–Újpest, FTC–HC, Progym–Dab és Budapesti NZ Stars– Steaua küzdelemmel folytatódik a romániai együttesek szereplése. A küzdelemsorozat alapszakasza – amely klubonként 36 találkozót jelent – 2009. január 18-áig tart, amely után az elődöntő és a finálé következik. A győztes 10 ezer euróval gazdagodik. „A romániai csapatok eddig azért nem szerepeltek jól a nemzetközi kupasorozatokban, mert nem ütötték a szintet. A MOL Liga viszont a legjobb megoldás arra, hogy nőjön a színvonal Romániában és Magyarországon is” – mondta Tánczos Barna, a román szövetség elnöke. A sportvezető szerint bár a magyar válogatott erősebb a románnál, klubszinten ez fordítva van, ezért két romániai csapatot vár a Liga dobogójára.
A székelyföldi csapatok jelentősen erősítve készültek a megmérettetésre. A Sportklub játékoskeretében 6, míg a HC-jében 10 új idegenlégiós található – utóbbi csapatnál Mihály Árpád hazatérése is kiemelendő. A Progym 6 külföldi hokis mellett a steauás Basilidesz Lászlót és Basilidesz Tibort, valamint Masteleriu Zsoltot is leigazolta.
Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.