2010. január 22., 10:252010. január 22., 10:25
A magyar együttes a keddi nyitónapon remek játékkal – igaz, elrontott végjátékkal – 29-29-es döntetlent ért el az olimpiai és világbajnok francia gárda ellen, majd szerdán kilencgólos vereséget szenvedett (34-25) az olimpiai bronzérmes spanyoloktól. „Aki az első nap után azt hitte, hogy milyen jók vagyunk, gyorsan visszaszállhat a földre. A spanyolok megmutatták, miként kell egy fontos meccsen pályára lépni. Így aztán pénteken kell a csehek ellen pontot szerezni, máskülönben csomagolhatunk, és mehetünk haza. Pedig mi Innsbruckba szeretnénk szombaton repülni” – tette hozzá Csoknyai.
Csehország nem lebecsülendő ellenfél, a felkészülés során legyőzte a franciákat, majd szerdán tetemes hátrányt ledolgozva kis híján döntetlent ért el az olimpiai aranyérmes ellen. A vége aztán egygólos vereség lett (21-20), ám az eredmény így is figyelmeztető. A keddi első fordulóban a spanyolok 12 góllal, 37-25-re verték őket, mégis képesek voltak egy nappal később hatalmas csatára kényszeríteni a franciákat. „A cseh válogatottban szinte egy teljes sor olyan játékos van, aki a világ legerősebb bajnokságában szerepel. Ráadásul nekik is élet-halál meccs lesz a pénteki” – mondta a magyar kapitány. Ha a magyarok pénteken nem kapnak ki, akkor továbbjutnak a középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé, és magukkal viszik a franciák elleni egy pontot és a spanyolokkal szembeni vereséget. A másik ágon a lengyelek és a szlovénok már ott vannak az innsbrucki hatosban, míg a németek és a svédek pénteken ki-ki mecscset játszanak egymással. A skandinávoknak mindenképpen győzniük kell a középdöntőért.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.