Hirdetés

A sikerre születettek diadala

Nem hazudtolta meg önmagát a magyar U20-as futballválogatott: Egervári Sándor tanítványai a Costa Rica elleni bronzmérkőzésen küzdőszellemből – az egyiptomi tornán immár sokadszor – jelesre vizsgázva megszerezték a harmadik helyért járó érmeket. A világbajnok Ghána lett.

Páva Adorján

2009. október 19., 05:002009. október 19., 05:00

Több mint ezer szurkoló várta szombaton késő este a 20 éven aluliak egyiptomi labdarúgó-világbajnokságáról hazaérkező magyar válogatottat, amely büntetőrúgások után bronzérmet szerzett a Costa Rica elleni kisdöntőben. A játékosok – nyakukban a világbajnoki éremmel – egyenként vonultak be a váróterembe, ahol a szövetség vezetői köszöntötték őket a drukkerek éljenzése közepette.

Az ünnepi fogadtatás nem véletlen, hiszen Egervári Sándor együttese a harmadik magyar csapat, amely érmet szerzett egy vb-n, a felnőtt válogatott 1938-as és az 1954-es ezüstérme után. A kairói medál könnyen elúszhatott volna, de a magyar utánpótláscsapat legkiválóbb jellemzője, a vesztes helyzetet nem ismerő küzdőszelleme ismét döntőnek bizonyult. A közép-amerikaiak egy eseményekben szegény első félidő után, a magyarok által szinte teljes terjedelmében uralt második játékrész hajrájában vezetéshez jutottak. A piros-fehér-zöldek viszont, ahogy az egész vb-n, úgy most sem adták fel, és az utolsó pillanatig küzdöttek az egyenlítésért, Koman és Németh összjátékai rendre ziccereket eredményeztek. Végül az AEK Athénban légióskodó csatár lerántásáért megítélt büntetőt a csapatkapitány Koman értékesítette már a ráadásban. A kisdöntőben nem játszották le a kétszer 15 perces hosszabbítást, egyből a büntetőpárbaj következett, amely során a magyar kapus, Gulácsi parádéi ismét döntőnek bizonyultak: a Liverpool hálóőre háromszor mentett, egyszer pedig a kapufa segítette ki, miközben a magyar lövők közül egyedül – a néhány perccel korábban sorsdöntő pillanatban nem hibázó – Koman lába remegett meg, így Magyarország bronzéremmel tért haza Egyiptomból.

Az ezt követő döntőben a magyarokat búcsúztató Ghána a 40. percben emberhátrányba került, ám így is kihúzta egészen a tizenegyespárbajig Brazíliával szemben. Itt az ötödik körben a dél-amerikaiak eldönthették volna az aranyérem sorsát, ám hibáztak, és így történt a hatodik körben is, ezt pedig kihasználták a ghánaiak, és első afrikai együttesként megnyerték az U20-as vb-t.
A torna legjobb játékosává a ghánaiak csatárát, Adiyiahot választották, aki 8 góljával egyben a gólkirály, azaz a vb aranycipőse is lett. Az ezüstcipőt az 5 találatig jutó Koman érdemelte ki. A legjobb kapus címet meglepetésre Costa Rica hálóőrének, Esteban Alvaradónak ítélték oda. Gulácsi Péter nem foglalkozott azzal, hogy nem ő kapta a kitüntetést: \"Mindenki hős ebben a csapatban, az egész stábot beleértve. Óriási élmény és siker volt ez a vb, nagyon boldogok vagyunk.\" A vb egyik legnagyobb felfedezettje, Koman Vladimir a jövőben is nagy sikereket szeretne elérni: \"Nagyszerű vb-n vagyunk túl, jó csapatot alkotunk. Köszönjük mindenkinek, aki itt, Egyiptomban és otthon szorított értünk. Reméljük, még sokra fogjuk vinni.\" Egervári Sándor szövetségi edző szerint ez könnyen megtörténhet: \"Ami Costa Rica gólja után jött, az már a csapat egyik védjegye: hihetetlen tartással, óriási mentális erőről tanúbizonyságot téve megszereztük a bronzérmet. Ebben az együttesben számos nyerő típusú, győzelemre született játékos van, aki szép jövő előtt áll. Hatalmas az örömünk, és boldogok vagyunk, hogy rengeteg magyar szurkolónak okot adtunk a büszkeségre\".

U20-as világbajnokság, kisdöntő: Magyarország–Costa Rica 1-1 (Koman 90+1. – 11-esből, ill. Urena 81.) – 11-esekkel 3-1. Döntő: Ghána–Brazília 0-0 – 11-esekkel 4-3.
 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés