Hirdetés

A Marosvásárhely az őszi bajnok

A Marosvásárhelyi FCM a másodosztály nyugati csoportjának őszi bajnoka: Cosmin Bodea együttese a Turnu Severin-i Drobeta otthonában aratott 2-0-s sikernek, illetve az Aradi UTA hazai botlásának köszönhetően a táblázat élén zárja az évet. A 33 pontos vásárhelyiek két ponttal előzik meg az aradiakat, akik a Craiovai Gaz Metan CFR-rel nem bírtak otthon: úgy végeztek 0-0-ra, hogy Purece, az UTA játékosa a második félidő derekán büntetőt is hibázott.

Páva Adorján

2009. december 07., 10:402009. december 07., 10:40

Az aradi találkozó nem csak az eredmény miatt marad keserű emlék az UTA drukkerei számára, ugyanis a találkozó végén tömegverekedés tört ki a csendőrök és a nézők között. A konfliktus a meccs végén robbant ki, amikor néhány csendőr a táskája átadására szólított fel egy szurkolót.

Miután a drukker ezt nem tette meg, a beszámolók szerint a rendfenntartók ütlegelni kezdték, a keménymag pedig megpróbálta megvédeni tagját. A szurkolók kiszorították a stadionból a könnygázt és gumibotokat is bevető csendőröket, ám azok jóval nagyobb számban visszatértek, a nézőket pedig a pályán keresztül kergették ki az arénából. Az összecsapások során egy szurkoló súlyos fejsérülést szenvedett, hat drukkert pedig pénzbírsággal sújtottak.

Az UTA szurkolói klubja utólag hivatalos közleményben ítélte el a csendőrök agresszív megnyilvánulását, ezek vezetőinek lemondását követelve, illetve jelezte, jogi tanácsadással segíti azokat az érintetteket, akik be szeretnék perelni a rendfenntartókat.

A Kolozsvári U-nál egészen másért marad emlékezetes a hétvége: a vendég Lupényi Minerult 3-1-re legyőző diákcsapatot – amely így a harmadik helyen telel – ezentúl új elnök irányítja. A 33 éves Răzvan Dumitru eddig ügyvédként dolgozott az Egyesült Államokban, ám Florian Walter klubtuljadonos kérésére elvállalta a vezetői tisztséget, amelynek két hónapja, George Dragu lemondása óta nem volt gazdája.

A Nagyváradi Bihar FC-nél nem érkezőt köszöntöttek, hanem távozót búcsúztathatnak: a Râmnicu Vâlcea-i CSM otthonában elért 1-1-es döntetlen után Ovidiu Lazăr bejelentette, lemondott vezetőedzői tisztségéről. Az okokat a tréner nem akarta nyilvánosságra hozni. Nagybányán még nagyobb a baj: az újonc pályára sem léphetett Petrozsényben adósságai miatt.

„Két korábbi játékosunk beadványai miatt nem léphettünk pályára a román szövetség döntése szerint. A velük szembeni adósság nem nagy, 9 ezer euró, de ennyi sincs. Utoljára májusban kaptunk fizetést” – foglalta össze a helyzetet Florin Fabian vezetőedző. A Jiul–Nagybánya mérkőzés sorsáról hivatalosan később döntenek.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés