
Fotó: Manases Sándor
2011. február 28., 10:032011. február 28., 10:03
Az U pedig elsősorban betörésekből volt eredményes, így a „Dzsungel” 2500 nézője látványos, pontgazdag első félidőt láthatott, amely 51:47-es hazai előnnyel zárult. A nagyszünet után már a védekezéssel is jobban törődtek a csapatok, a vendégek rövid időre át is vették a vezetést, de 58:60 után öt percig nem dobtak kosarat, miközben Liviu Dumitru és Jason Forte újabb triplákat vágott be, a vásárhelyiek pedig 73:60-ra elhúztak. A végjátékban az U csak futott az eredmény után, de mivel a hazaiak büntetőből sem nagyon hibáztak, a fordításra nem, csupán az eredmény kozmetikázására volt lehetősége. A mezőny legjobbja a vásárhelyi Dwight Lewis lett, aki tripla nélkül dobott 27 pontot (9/11 mezőnyből és 9/10 büntetőből), Forte 17-tel (4 hármas), Jujuan Cooley 13-mal (3×3, 12 gólpassz), Flavius Lăpuşte 12-vel (3×3), a cserepadról érkező Dumitru pedig 11-gyel (3×3) zárt. Kolozsvári részről Kyndall Dykes (23), Branko Csuics (17, 3×3, 11 lepattanó), Zoran Krsztanovics (17) és Mihai Silvăşan (16) emelkedett ki, a cserék viszont mindössze 4 pontot hoztak össze. A mérkőzés fontosságát tükrözi , hogy mindkét edző sokat játszatta húzóembereit, alig 2-2 cserejátékost vetve be. „Két jól játszó csapat mérkőzése volt, nekünk végre bementek a triplák. Ezzel a győzelemmel hatalmas lépést tettünk a legjobb négy közé jutás felé” – mondta lapunknak a találkozó után Déri Csaba, a Maros KK edzője.
A kolozsváriak vereségével megnyílt az út a Steaua előtt a második hely felé, de a bukaresti csapat nem élt a lehetőséggel: tegnap este hiába vezetett két és fél perccel a vége előtt 61:53-ra Temesváron, a pontszegény meccs hajrájában a hazai csapat Milos Peszics (19 pont) és a győztes kosarat 2 másodperccel a vége előtt megszerző Dan Păltinişanu (18, 10 lepattanó) vezérletével kicsikarta a győzelmet.
A hétvégi fordulóban két csapatnál is új edző mutatkozott be, de egyiknek sem sikerült győzelemre vezetnie csapatát. Cătălin Vulc irányításával a Nagyszebeni CSU elbukta Medgyesen a megyei rangadót, bár a vendégek szinte végig szorossá tudták tenni a találkozót. A Gaz Metannal Ivan Ivanovics 25, Deven Mitchell és Jarrett Howell egyaránt 18 pontot szerzett, míg a szebeniek támadójátékát szinte kizárólag a két szerb légiós, Milos Markovics (28) és Sztefan Atanackovics (26, 6 tripla) jelentette. A Bukaresti CSM új mestere, a szerb Predrag Vaszics a címvédő Ploieşti ellen debütált, és neki még megszorítania sem sikerült az amerikai légiósai (Jason Westrol 24 pont, 6 tripla, Doneal Mack 18 pont, Calhoun Quarran 15 pont, 11 lepattanó) által húzott vendégeket. A Nagyvárad közönségszórakoztató játékkal verte Craiovát, a 28 pontot dobó Andjelko Mandics és a dupla-duplát jegyző Nemanja Marics (12 pont, 11 lepattanó) vezérletével. A váradiaknak is nagyon mentek a távoli dobások: 19 triplakísérletükből tíz volt sikeres.
Felemás olténiai kiszálláson van túl a Csíkszereda: a Hargita Gyöngye KK előbb drámai csatában legyőzte Craiovát és ezzel elmozdult az utolsó helyről, majd érdemi ellenállás nélkül kapott ki Tîrgu Jiuban. A csíkiak első idegenbeli sikere 20 kihagyott büntető ellenére született meg, Clevin Hannah (28 pont) és Yamene Coleman (22, 17 lepattanó) vezérletével. Az Energia ellen viszont szinte semmi nem sikerült a szeredaiaknak támadásban, csupán Enrico Tucker (23) szórta meg magát a hajrában, felére csökkentve a hazaiak 40 pontos előnyét.
A női élvonalban két szoros mecscset is játszottak. A Sepsi BC, bár a találkozó nagy részében vezetett, az utolsó 72 másodpercben hárompontos hátrányból kellett fordítania Alexandrián, s végül Annemarie Părău büntetőivel húzta be a győzelmet. A háromszéki csapatban Părău, Vass Ildikó és Andreea Huţanu egyaránt 13, Florentina Ardeleanu 11, Bianca Vescan pedig 10 pontot szerzett. Hasonlóan szoros meccset nyert meg a Temesvár is, a Craiova elleni siker legfőképpen Ancuţa Stoenescu 23 pontjának volt köszönhető.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.