Hirdetés

A hétvégén rajtol az I. Liga 2010–2011-es idénye

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Péntek délután a bukaresti Regie-stadionban kezdetét veszi az I. liga 2010–2011-es idénye. A 18 résztvevő között Marosvásárhely és a Kolozsvári U feljutásával hétre nőtt az erdélyi csapatok száma, a régiónak húsz éve nem volt ennyi együttese az élvonalban. Vásárhely 18 esztendős szünet után került fel ismét a futballelit térképére, az azóta megszűnt ASA ugyanis 1992-ben esett ki.

Boros Miklós

2010. július 23., 10:102010. július 23., 10:10

A mezőny szinte az utolsó pillanatban módosult, miután az előző szezonban 12. helyen végző Internaţional Curtea de Argeş bejelentette megszűnését, így a legjobb kieső Pandurii Târgu Jiu maradhatott az I. ligában. Az utóbbi öt évben csupán 2008-ban kezdődött úgy el a bajnokság, hogy valamennyi résztvevő a pályán harcolta ki az indulást. A Pandurii immár másodszor szerepel úgy az élvonalban, hogy az előző szezon végén kiesett, 2006-ban a Sportul Studenţesc kizárásának lett a kedvezményezettje: a negyedik helyezett fővárosi csapatot a hivatalos indoklás szerint tartozásai miatt sorolták a másodosztályba. Ugyanakkor a feljutó Nagyszalontai Liberty eladta indulás jogát a B osztályból kieső UTA-nak. 2007-ben egy újabb feljutó, a Delta Tulcea nem tudta teljesíteni a nevezési feltételeket, így maradt benn a Ceahlăul, míg tavaly a bundabotrányba keveredett FC Argeşt zárták ki, a medgyesiek örömére.

A holtidényben nemcsak a játékosok mozogtak, hanem minden korábbinál nagyobb mértékben az edzők is: a 11 együttes kezdi új trénerrel a szezont. Az első hét helyezett közül – amelyek várhatóan idén is a dobogós helyekért küzdenek majd – csupán a bajnok CFR és az ezüstérmes Urziceni nem váltott szakvezetőt. A legtöbb változtató élcsapat már bizonyító edzőktől várja a sikert: a Steaua Victor Piţurcát, a Dinamo Ioan Andonét hozta vissza, akik már nyertek bajnokságot jelenlegi csapatukkal. Vasluiban a rövid ideig a Real Madridot is irányító spanyol Juan Ramón Lopez Caro foglalta el a kispadot, Temesváron pedig a szerb Vladimir Petrovicsot (ex Crvena Zvezda) nevezték ki. A kakukktojás a Rapid, ahol az egykori közönségkedvenc csatár, az edzői pályája elején járó Marius Şumudică bizonyíthat egy nyolc brazil játékost tartalmazó kerettel. Hárman abszolút újoncok: a brassói Daniel Isăilă és a besztercei Laurenţiu Reghecampf (34 évesen az I. liga legfiatalabb szakvezetője) első edzői munkájánál tart, míg Selymes Tibor (Sportul) eddig csak a magyar élvonalban, illetve a II. ligában ült a kispadon.

Az 1. forduló műsora:

Péntek:

Sportul Studenţesc–Galaci Oţelul (GSP Tv, 16.30)
Pandurii–Urziceni (GSP Tv, 18.30)
Rapid–FC Vaslui (Antena 1, 20.30)

Szombat:

U Craiova–Kolozsvári CFR (Digi Sport, 18.00)
Temesvár FC–Besztercei Gloria (GSP Tv, 20.30)

Vasárnap:

Kolozsvári U–Steaua (Digi Sport, 18.00)
Astra Ploieşti–Dinamo (Digi Sport, 21.00)

Hétfő:

Marosvásárhely–Brassó (18.00, Digi Sport)
Victoria Brăneşti–Medgyesi Gaz Metan (GSP Tv, 20.30)

A játékosigazolásoknál pénz ritkán cserélt gazdát, a legtöbb csapat igyekezett lejárt szerződésű futballistákat szerezni. Viszonylag sokat a BL-re készülő CFR mellett a Vaslui költött. A Steaua, valamint a két erdélyi újonc a mennyiségre hajtott, és több mint egy csapatra való játékost igazolt. Különleges eset a Pandurii, amely nemcsak a Curtea de Argeş indulási jogát, hanem játékosai javát is megszerezte, Ionuţ Badea edzővel együtt. A holtidény vesztesének a húzóemberei javát elvesztő Brassó tűnik, a legfájóbb azonban a Rapidhoz visszatérő Dinu Gheorghe menedzser távozása, amely alaposan csökkentette a klub vonzerejét. Az igazolásoknál figyelembe kell venni, hogy szeptember 1-jéig még szerződtethetnek új labdarúgókat a klubok.

Az esélyek kapcsán elmondható, hogy az előző két évben az első hét helyen osztozó csapatok továbbra is kimagaslanak anyagi és szakmai szempontból egyaránt. Közülük a Rapid helyzetét egyszerűsíti, hogy nem kell az európai kupaszereplésre is koncentrálnia, a többiek számára az ősz a többfrontos küzdelmekről szól. Itt is vannak azonban különbségek, hiszen míg a Dinamo már megkezdte menetelését az Európa Ligában, a BL főtábláján szereplő kolozsváriak csupán szeptember közepén vívnak nemzetközi mérkőzést. A keret szempontjából a CFR tűnik a leginkább felkészültnek a sorozatmérkőzésekre: Andrea Mandorlini akár két hasonló erejű tizenegyet is kiállíthat, és az olasz tréner jelezte is, hogy élni fog a folyamatos rotációval.

A „hét nagy” mindegyikének célja a bajnoki cím meg-, illetve visszaszerzése, de az erőviszonyok végleges megváltozását tükrözi, hogy a fővárosi együttesek immár a fogadóirodáknál sem csúcsfavoritok. Míg az előző három szezonban a Steauát és a Dinamót tartották a legesélyesebbnek (bár végül kétszer a CFR, egyszer pedig Urziceni nyert), most a címvédő a favorit (mindenütt 3,75-ös szorzó), a Vaslui (4,5–5,5 között), a Steaua (5–5,75), a Dinamo (5,5–6), a Temesvár (5,5–6), Urziceni (6–6,5) és a Rapid (8,5–10) előtt. Minden más csapattól meglepetés lenne az élmezőnybe kerülés, többségük a túlélésért küzd: számukra az a kérdés, hogy nyugodt, középmezőnyben töltött szezonnal vagy végig a vonalon táncolva tudják-e kiharcolni a bennmaradást.

A kisebb klubok helyzetét jól mutatja, hogy négyen megfelelő stadionnal sem rendelkeznek, Marosvásárhelyen pedig az utolsó pillanatban bővítették ki a minimális 7500 férőhelyesre a lelátót. A Gaz Metan csupán szeptemberig költözik Szebenbe, mivel a medgyesi pálya gyepszőnyegét kicserélik, a Kolozsvári U viszont várhatóan a teljes szezont Gyulafehérváron játssza, hiszen az épülő városi stadionnak egy év múlva kell elkészülnie. Craiova a városvezetés és a klubtulajdonos Adrian Mititelu ellentétei miatt marad Turnu Severinben, az abszolút újonc Victoria Brăneşti pedig Buzăuban találta meg a legközelebbi megfelelő létesítményt.

A szezon előtti legváratlanabb húzás a Hivatásos Labdarúgó Liga (LPF) azon döntése volt, hogy a kluboknak újra készpénzben kell kifizetniük a bírói díjakat, legkésőbb egy órával a találkozó után. Dumitru Dragomir, a liga elnöke ezt azzal indokolta, hogy az előző szezonban a csapatok gyakran nem utalták át a játékvezetők számlájára a pénzt, sokan még most is tartoznak. Az új szabály szerint ha a bírók nem kapják meg pénzüket, az ellenőr visszatartja a  csapat igazolásait, és a LPF  nem engedi pályára lépni a csapatot a következő fordulóban. Egy élvonalbeli mérkőzésen a játékvezető díja 5400, a partjelzőké fejenként 3600, a tartalék bíróé 1350, az ellenőré pedig 1650 lej.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés