Hirdetés

A dráma folytatódik

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Labdarúgás – Az AC Milan két év után visszavághat az FC Liverpoolnak az athéni BL-döntőben. Két év után ismét az FC Liverpool és az AC Milan csap össze ma a Bajnokok Ligája athéni döntőjében (m1, Pro Tv, 21.45), így az olasz gárda visszavághat a minden idők egyik legdrámaibb BL-fináléjában elszenvedett vereségért. A 2005-ös isztambuli döntő – amelyben az angol csapat 0-3-as első félidő után ledolgozta hátrányát, és tizenegyesekkel megnyerte a kupasorozatot – elevenen él mindkét csapat tagjainak emlékezetében.

Gazda Árpád

2007. május 23., 00:002007. május 23., 00:00

A két edző, Rafael Benitez (Liverpool) és Carlo Ancelotti (Milan) mellett az angoloknál kilenc, míg az olaszoknál nyolc futballista volt ott tavalyelőtt a török fővárosban. A legrangosabb sorozatban mindkét csapat komoly sikereket ért már el: a Milan a hetedik, míg a Liverpool a hatodik győzelemre készül. Eddig öt olyan európai kupadöntőt rendeztek, amelyben egy olasz és egy angol gárda küzdött meg a trófeáért: a sikerek aránya 3-2 a szigetországiak javára. Az olaszok szívesen térnek vissza Athénba, ugyanis 1994-ben is a görög fővárosban rendezték a BL-döntőt, amelyben a Milan 4-0-ra kiütötte az FC Barcelonát.

A szakemberek szerint idén a két gárda középpályásainak teljesítménye döntheti el a mérkőzést. A milánóiaknak Gerrard semlegesítését kell megoldaniuk. A Liverpool – amely a legjobb négy között a büntetőpárbajban bizonyult jobbnak Chelsea-nél – egyik legfontosabb feladata Seedorf, Pirlo és Kaká összjátékának megnehezítése, ami sok gondot okozott az elődöntőt 5-3-as összesítéssel elbukó Manchester Unitednek.

A spanyol Rafael Benitez meglepő módon a Milan győzelmére adott nagyobb esélyt a találkozó előtt. „Ezúttal nehezebb lesz legyőzni őket. Kiegyensúlyozottabbnak tűnnek, mint két éve, a védelmük és a középpályájuk is hihetetlenül erős – indokolta meg vélekedését a szakember, aki sietett megnyugtatni szurkolóit is. – Nagyon jók, de mi is sokat fejlődtünk, ráadásul az akkorinál lényegesen nagyobb rutinnal rendelkezünk”. A liverpooliak mesterének leginkább Zenden sérülése miatt fájhat a feje, aki nem biztos, hogy felépül a döntő kezdetéig.

Carlo Ancelotti már egy hete kijelentette, hogy csak az előretolt csatár személyén gondolkodik. „Már csak egy kérdés maradt: Inzaghi, vagy Gilardino kezdjen. Előbbi gólerősebb, utóbbi viszont hasznosabb az összjátékban” – fogalmazott Ancelotti, aki biztosan számíthat 38 éves klasszis védőjére, Paolo Maldinire. A korábban kisebb sérüléssel bajlódó hátvéd pályafutása nyolcadik BL/BEK döntőjére készül – eddig négyet nyert meg.

Hírösszefoglaló

Egyik nemzet beéri a spanyolokat

Az eddig lejátszott BEK-, majd BL-finálékban a spanyol csapatok szerepeltek a legeredményesebben 11 diadallal, ám ma vagy az olaszok, vagy az angolok utolérik az ibériaiakat. Spanyolországból a csúcstartó Real Madrid kilenc, az FC Barcelona két sikerrel büszkélkedhet. Az olaszok közül az AC Milan hat, az Internazionale és a Juventus két-két alkalommal bizonyult a legjobbnak. Anglia képviseletében az FC Liverpool öt, a Nottingham Forest és a Manchester United két-két, míg az Aston Villa egy győzelmet szerzett. Német klub eddig hatszor nyert: a Bayern München négyszer, a Hamburger SV és a Borussia Dortmund egyszer-egyszer. Ugyanennyi diadalt arattak holland együttesek: az Ajax Amsterdam négy, a Feyenoord és a PSV Eindhoven egy-egy idényben volt a legjobb. Portugália négy (Benfica 2, FC Porto 2), míg Románia (Steaua), Franciaország (Olympique Marseille), Jugoszlávia (Crvena Zvezda) és Skócia (Celtic Glasgow) egy-egy győzelmet ünnepelhetett. Magyar együttes soha nem jutott BEK-döntőbe. A Vasas 1958-ban, a Győri ETO 1965-ben, míg az Újpest 1974-ben BEK-elődöntőig jutott.

MTI

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés