2010. február 01., 09:042010. február 01., 09:04
Győztesként zárta az idény eddigi legfontosabb összecsapását a Csíkszeredai Sportclub jégkorongcsapata: a Román Kupa döntőjében 4-2-re legyőzte Bukarestben a címvédő Steaua együttesét, így begyűjtötte első trófeáját ebben a szezonban.
A székelyföldiek így hamar feledtették a MOL Liga négyes döntőjében nyújtott teljesítményüket, amikor is egy hete az elődöntőben az Újpesttől, a kisdöntőben pedig a Dunaújvárostól is vereséget szenvedtek, így a végső győzelemre pályázó csíkiak csupán a negyedikek lettek a közös magyar–román bajnokságban.
A Sportclub szakvezetése már az idény elején felállította a fontossági sorrendet: elsődleges cél a román bajnokság megnyerése, majd a Román Kupa és a MOL Liga következett a rangsorban. Először a magyar–román pontvadászatban kellett bizonyítani, ahol végül érem sem jött öszsze a tavalyi, első kiírásban ezüstérmet szerző csíkszeredai csapat számára. Azonban kesergésre nem volt idő, hiszen egy hétre rá, szombaton már a második legrangosabb sorozatban kellett döntésre vinni a dolgot, a Sportclub pedig ezúttal helytállt, ráadásul éppen a nagy rivális – új nevén – Steaua Rangers ellen.
Gál Sándor edző a siker után kiemelte, bár a MOL Liga kudarccal ért véget számukra, a sok kiélezett mérkőzésen szerzett tapasztalat döntőnek bizonyult a Román Kupa fináléjában. „A két gyors gól sokat számított, de az is meghatározó volt, hogy negyedik éve játszunk magyar csapatok ellen is, a magyar bajnokságban vagy a MOL Ligában, ez a plusz most meglátszott a Steaua ellen. Ezzel együtt egyáltalán nem volt könnyebb a kupadöntőben, mint gondoltuk: a Steaua a közelmúltban megerősödött, mindent elkövettek a siker érdekében” – értékelt a Krónikának Gál Sándor a szombati összecsapás után, amelyen Niinikosky és Hruby gyors góljaival (2. és 5. perc) a Sportclub hamar érzékeltette, esélyt sem akar adni bukaresti riválisának.
A 19. percben azonban Seversson révén szépített a Steaua, de a szünet után először ismét Hruby talált be (36.). Az utolsó harmad elején már nem sikerült növelni az előnyt, sőt Seversson újabb gólja (45.) izgalmas végjátékot vetített előre. „Ugyanúgy 3-1-re vezettünk, mint a MOL Liga kisdöntőjében, a Steaua pedig betalált, és már attól kezdtem félni, nehogy az történjen, mint a Dunaújváros ellen” – idézte fel érzéseit Gál Sándor a végül hosszabbítás után 4-3-ra elveszített magyarországi öszszecsapásra utalva.
Ezúttal azonban máshogyan alakult a forgatókönyv: nem egyenlítés, hanem újabb Sportclub-gól következett: Zsók az 57. percben egy kettős emberelőnyt kihasználva eldöntötte a trófea sorsát. Az elmúlt 30 évre visszatekintő statisztikák szerint a Sportklub szombaton hatodszor diadalmaskodott a Román Kupában, az 1980 óta 23 trófeát begyűjtő, kétszeres címvédő Steauát legyőzve.
„Ez a siker erőt ad a román bajnokság döntő küzdelmei előtt” – hangsúlyozta Gál Sándor, akinek csapata a hétvégén visszatér Bukarestbe, az országos bajnokság alapszakaszából hátramaradt két legfontosabb összecsapásra. A Sportclubot nagy valószínűséggel ekkor is ellenséges hangulat fogadja majd a Mihai Flamaropol-jégcsarnokban, csakúgy, mint a Román Kupa döntőjében, amelyen a fővárosi katonacsapat mintegy kétezer drukkere mindent megtett annak érdekében, hogy ellehetetlenítse a játékot.
Az Új Jobboldal szélsőséges szervezet zászlóival felszerelt fanatikusok az első harmadban petárdákat és füstbombákat gyújtottak. Tánczos Barna, a Román Jégkorongszövetség elnöke az első szünetben felszólította a szervezőket, a hangosbemondón keresztül figyelmeztessék a rendbontókat, hogy újabb kihágás esetén lefújják a találkozót.
Tánczos eközben a csendőrség képviselőivel is közölte, egy újabb felrobbantott petárda esetén ürítsék ki a Steaua-szurkolók szektorát, valamint a katonacsapat szakosztályvezetőjét, Cristian Cârlant is felhívta, jelezve az esetleges szankciókat. Tánczos az érmek kiosztásakor meg is kapta a magáét, a díjátadást a bukaresti drukkerek füttykoncertje kísérte végig.
Ezzel szemben a mintegy 100 Sportclub-szurkoló végig sportszerűen drukkolt kedvenceinek, az elején és a végén is elénekelve a Székely Himnuszt. „Amit a Steaua-szurkolók műveltek, az nem csak nekünk, hanem a Steaua játékosainak is ártott, hiszen a füst őket is ugyanúgy zavarta” – mondta Gál Sándor, aki egyúttal örömét fejezte ki, hogy a két szurkolótábor nem került összetűzésbe. A csendőrség közölte, a mérkőzésen három szurkolót előállított, egyet pedig megbüntetett.
A díjátadáskor egyébként a Román Kupa legjobb játékosait is kitüntették: az immár hat-hat román bajnoki és Román Kupa-győzelemmel büszkélkedő Hozó Levente lett a legjobb csatár, a steauás Jevgenyij Piszarenko a legjobb védő, míg a sportclubos Stanislav Kozuch a legjobb kapus. A csíkszeredaiak sikerét 20 ezer lejjel díjazták, míg a bukarestiek 10 ezer lejjel vigasztalódhatnak.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.